PODCAST: Gyermeknapon vehették birtokukba a gyerekek az "ugrálójárdát" Dunaszerdahelyen

2021. június 2., 19:16

Idén június elsején csak kisebb megmozdulásokkal kedveskedtek a gyermekeknek gyermeknap alkalmából, ami nem meglepő, hiszen annak ellenére, hogy a járványügyi adatok egyre kedvezőbbek, mindenki óvatos és próbálja minimalizálni a kockázatot. Sokszor láthatjuk, hogy a gyerekeknek nem is a meglepetés nagysága számít, hanem jobban értékelik azt, hogy gondoltak rájuk. Remek példa erre a Dunaszerdahelyen élénk színekben pompázó „ugrálójárda”, amit e nap alkalmából adtak át a gyerekeknek.

Az ötlet Győry Attila, a Családi Könyvklub tulajdonosának fejéből pattant ki. Legfőképpen azért tartja nagyszerű ötletnek a járdára festett ugróiskolát, mivel minimális anyagi befektetéssel egy remek szórakozási lehetőséget valósíthattak meg a város szívében.

Ezt az ötletet eredetileg egy francia művésznek köszönheti világ, úgy tudom, hogy ez már fél Európában működik. És ahogy jöttem és mentem a világban több helyen is láttam hasonló járdákat több városban és arra gondoltam, hogy zseniális az ötlet 

– mondta.

Győry Attila ötletét a Művészeti Alapiskola tanára, Ferdics Béla és diákjai valósították meg. Ferdics Béla stábunknak elmondta, hogy a munkálatokat egy tervezési folyamat előzte meg, nagy odafigyeléssel határozták meg, hogy hova milyen motívum kerüljön.

Volt egy munkafolyamat, amit be kellett tartani, mert ha ezt nem tartjuk be, akkor nincs meg az egésznek a rendszere. De a gyerekek nagyon gyorsan megértették, hogy mi a funkciója ennek a történetnek és ösztönösen festettek jól.

A. Szabó László, Dunaszerdahely alpolgármestere is örömmel vette az „ugrálójárda” ötletét és támogatta a tervet. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a közös és örömteli szórakozás, hanem a szellemi fejlődés szempontjából is rendkívül hasznos az új játék.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.