2022. március 20., 18:00

Mindenkinek elérhető lesz a Felföldi tájoló - VIDEÓ

A Felföldii tájoló elnevezésű ismeretterjesztő sorozat a tavalyi évben indult a Ma7 médiacsalád csatornáin. Rövid idő alatt lopta be magát nem csak a felvidéki emberek szívébe, kiknek visszajelzései újításokra, bővítésekre inspirálták a készítőket. Velük, róluk beszélgettünk.

Korpás Árpád és Sztruhár György voltak stúdiónk vendégei, akik megerősítették, hogy a Felföldi tájoló egyre nagyobb követőbázissal rendelkezik. 

Leginkább a diákoknak készítették a sorozatot, de egyelőre úgy érzékelik, ezt a réteget még nem teljesen sikerült megszólítaniuk, éppen ezért modern és diákbarát megoldásokkal készülnek a következő évadban. Applikáció, diákutaztatás, turista információk bővítik majd a Felföldi tájoló palettáját. Annak, aki pedig rákap az ízére, úgy fogja ismerni Felvidéket, mint a tenyerét. 

Arra is gondoltak, aki számára az online világ kevésbé elérhető, ő nyomtatott formában kapja majd kézhez a Felföldi tájolót, illetve a Régió TV adásán is nézhető. 

Büszkén újságolják, hogy rendkívül jó a kommunikáció a magazin követőivel, akik tanácsokkal, tippekkel látják el őket arról, mit érdemes még a Felvidéken megmutatni. 

Örömmel tölti el őket, hogy sehol nem tapasztalnak ellenszenvet azért, mert magyarajkúak, sőt, egyre több olyan kérés érkezik hozzájuk, hogy az epizódokat szlovák nyelven feliratozzák, vagy készítsék el. 

A világ számos pontjáról nézik az epizódokat, amelyek gazdag múltunk egy-egy szeletét hivatottak bemutatni. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.