2022. február 10., 15:05

Félek, most csak ezt érzem - VIDEÓ

Tavaly augusztusban látogattuk meg Való Beatrixet. Az emlődaganatban szenvedő kétgyermekes édesanya harca azóta is tart. Az akkori beszélgetést alább tekinthetik meg.

Jelenleg az intenzív osztályon ápolják, mert a vérnyomása az eget veri, amivel alig tudnak mit kezdeni.

Nyáron elmondta, hogy az egészségügyi biztosító nem fedezte a méregdrága kezelést. Ősszel átlépett egy másik egészségügyi biztosítóba, amelyik szintén visszadobta a kérelmüket. A 77 000 eurót maguknak kellett volna bebiztosítani a biokemoterápiára. Az utolsó öt kezelésre vár még Beatrix, de elmondása szerint már nem tudnak több kölcsönt felvenni, így teljesen kilátástalan helyzetbe kerültek.

Nagy betegen visszament dolgozni. Eladóként robotol ebben a vírushelyzetben is, hogy az utolsó centet is  gyógyulásába tudják befektetni. Az orvosa viszont már nem engedné, mert kritikus az állapota.

Kislánya idén első osztályos. Egy évvel később ült az iskolapadba, hogy minél több időt tölthessen édesanyjával. Beatrix szeretne ott lenni a ballagásain.

Ha tudunk neki ebben segíteni, tegyük meg!

A hozzájárulásukat az SK58 1100 0000 0029 3522 8675 számlaszámra küldhetik.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.