2021. július 21., 18:00

Az élet tartósítószere - VIDEÓ

Elfogadás, elengedés, egyensúly. A tartósítószereket köztudottan E betűvel jelölik a összetevők listáján. Mikor megkérdeztem Sándor Marika vendéglátónkat, mi a boldog élet titka, ezt a három szót mondta szinte azonnal. Később pedig bevallotta, soha nem gondolkozott ezen, de rögtön ezek a fogalmak villantak be neki. Tovább gondolva, ha ez a három dolog igazán jelen van az életben, valóban konzerválni tudja a boldogságot, amit minden ember keres.

A műanyagmentes július sorozat keretén belül kerestem fel Marikát, akivel korábban egyszer találkoztam személyesen, de már akkor éreztem, hogy ez a lány annyira összhangban van a természettel, hogy nem volt kétséges számomra, példaértékű életet élhet. Miután erre rákérdeztem a legnagyobb szerénységgel annyit mondott, szerinte ő normális életet él.

Nagyszülei házában lakik, amit azért vett meg, mert fájt volna neki, ha idegen kézre kerül. Imádott nagymamája ruháit és a már meglévő sajátjait hordja, ahelyett, hogy újakat vásárolna, semmilyen bútortól nem vált meg. Ha megunna valamit, ami ritkán fordul elő, akkor családon belül cserélik a portékát. Szemetet alig-alig termel, mindent újrahasznosít, komposztál. Vegyszermentesen nevelgeti a növényeit és a kedvenc tisztítószereit maga keveri, amik olyan egyszerű alapanyagokból állnak össze, mint a citromsó, szódabikarbóna, ecet és víz. A videóban is készítünk egy univerzális tisztítószert.


Kitérünk arra is, hogy mennyire tartja magát csodabogárnak.
Nézzék velünk! 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.