2023. május 19., 18:00

A szorgos méhek nélkül az emberiség kihalna - VIDEÓ

Akármennyire jelentéktelennek tűnnek, a méhek az egyik legfontosabb alkotóelemei az ökosztisztémánknak. Különleges képességeiről, ember és méh kivételes viszonyáról mindannyian sokat hallhattunk már, de kevesen ismerik a témát olyan mélyrehatóan, mint Vércse Gyula, aki már több mint négy évtizede foglalkozik méhészettel.

Május 20-a a méhek világnapja. Bár az év minden egyes napján fontos, hogy foglalkozzunk ezekkel a szorgos lényekkel, e napon még a szokásosnál is nagyobb figyelmet kapnak ezek a kis teremtmények, akik nélkül élet sem lenne a Földön.

Vércse Gyula méhész szakértelmének köszönhetően betekintést nyerhetünk a méhek csodálatos világába. Hangsúlyozta, hogy tennünk kell a méhek védelméért, hiszen számuk csökkenésével veszélybe kerül az ökoszisztéma.

A növényvédő szerek felelős használata során figyelemmel kell lennünk a hasznos élőszervezetekre, köztük a beporzó rovarokra is. Emellett az éghajlatváltozás is fenyegetést jelent számukra, nem kedveznek nekik az enyhe telek, mivel ösztönösen túl korán kirepülnek.

Mindenki tehet a méhekért egy kicsit, mindenkinek a felelőssége, hogy az életünk megédesítői ne tűnjenek el.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.