A Vámbéry Irodalmi Kávézóban legutóbb a Borostyán kvartettnek tapsolhattunk. A verséneklő együttes fontos szerepet tölt be Komárom kulturális életében.
A csallóközi város életének legfőbb mozzanatai öt percben.
Szarka László, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánja: kompetenciákra van szüksége a felvidéki magyar pedagógustársadalomnak.
A Southerm hőszolgáltató vállalat áprilistól korszerűsíti hőellátó rendszerét.
Szigeti László az MKP oktatásügyi és kulturális alelnöke: a korábbinál intenzívebben kell foglalkozni a nagyvárosok és a peremvidékek területén élő szórványmagyarsággal.
POZSONY. A Pravda című pozsonyi független napilap szombati kommentárja szerint az Európai Uniónak és Szlovákiának is reagálnia kellene Kövér László hétfői lapinterjújában elhangzott kijelentéseire.
A Partnerség a Képzésben Polgári Társulás sikeres pályázatának köszönhetően 40 órás erőszakmentes kommunikációs képzést rendeztek Dunaszerdahelyen pedagógusoknak.
Fohász a magyarságért táncban, énekben és versben - ez volt a Magyar Ima című műsor mottója.
POZSONY. A legerősebb ellenzéki párt elnöke, Robert Fico bejelentette, pártja mindent megtesz, hogy a jelenlegi jobbközép kormány idő előtt távozzon a hatalom éléről. A volt miniszterelnök legfőképpen két okból menesztené Radièová kormányát: a csökkenő életszínvonal és a szlovák nemzetpolitikai érdekek feladása miatt.
ALSÓBODOK. Négynapos szakmai hét zajlik Alsóbodokon a Nyitra-vidék és az Érsekújvári járás szórványiskoláinak bevonásával. A rendezvény része volt a szerdai Szórványban magyarul oktatási konferencia hazai és külföldi előadók, köztük Répás Zsuzsanna, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, valamint Ulicsák Szilárd, a Bethlen Gábor Alap Zrt. elnök-vezérigazgatója részvételével.
A Csiksomlyó felé tartó, húsvétkor indult nemzeti zarándoklatot a Magyarországon 2004. december 5-én tartott népszavazás eredménye keltette életre.
Az Augusztus Oklahomában című amerikai kortárs drámát mutatta be a túrócszentmártoni szlovák színház Dunaszerdahelyen Czajlik József rendezésében.
Változatos programmal valósult meg a Templomok éjszakája országos rendezvény Dunaszerdahelyen. Itt a Szent György-templom tartott nyitva az esti órákban.
A Kicsi Hang verséneklő együttes május 20-án mutatta be Tízes című koncertalbumát.
A közelmúltban hármas fordulóval fejeződött be a sakk Extraliga 2010/2011-es idénye.
Véget ért a dunaszerdahelyi városi művelődési központ 2010/2011-es színházi évadja.
POZSONY. Rendkívül éles hangnemben utasította vissza Richard Sulík házelnök magyar kollégájának a szlovák-magyar államhatárokkal, a trianoni szerződéssel illetve a vízlépcsővel kapcsolatos szavait.
Dunaszerdahelyen tartottak tanácsadó napot kedden a Bethlen Gábor Alap munkatársai.
A Szepsi Csombor Márton Napok keretén tehetségkutató képzőművészeti versenyt rendeztek Szepsiben középiskolások számára.
A házasulandók legfőbb vágya: minden olajozottan haladjon az esküvő napján, lehetőleg költségtakarékosan. Utána néztünk, mennyibe kerül ma tájainkon egy esküvő.
Dunaszerdahelyen civil szervezetek rendeztek megemlékezést Trianon évfordulójáról.
Szlovákia magyarok lakta vidékein közösségi akciók voltak a Nemzeti Összetartozás Napján. Az MKP felkérte a magyar lakosságot, legyen lélekben nemzettársaival ezen a napon.
A kassai botanikus kertben negyedszer rendezik meg az egzotikus pillangók élő kiállítását. A Pillangó showban a világ legnagyobb lepkéje is megcsodálható.
POZSONY. Rudolf Chmel kisebbségi miniszterelnök-helyettes nyilatkozatban támogatja a nem heteroszexuálisok pozsonyi felvonulását, de a személyes részvételét nem ígérte meg. Hasonló magatartást tanúsít Richard Sulík házelnök és Iveta Radièová miniszterelnök. Velük ellentétben Milan Ftáènik főpolgármester ígéretet tett, hogy ott lesz a menetben.
A Debreceni Nyári Egyetem főigazgatója a közelmúltban Dunaszerdahelyen ismertette az oktatási intézmény nyári programját.
A kedvező időjárásnak köszönhetően hétről hétre növekszik a dunaszerdahelyi termálfürdő látogatóinak száma.
A Dunaszerdahely melletti Nagyudvarnokon tartották meg vasárnap a Lovasíjász világkupa csallóközi fordulóját.
Május végén a Városi Művelődési Központban bizonyíthattak a magukat arra érdemesnek tartók az RTL KLUB kamerája előtt.
POZSONY. 75 éves Koncsol László szerkesztő, kritikus, helytörténész, író, költő. Ha vannak kortalan emberek, akkor Koncsol Lászlóról el lehet mondani, hogy az. Bármihez fogott, arannyá vált a keze alatt - írta az ünnepeltről Kövesdi Károly.
Révkomáromban felmérik, hol tisztelik meg az ügyfeleket, vevőket magyar nyelvű táblákkal, feliratokkal, tájékoztatókkal.