Ivan Gašparovič államfő október 25-én hivatalosan is leváltotta posztjáról Iveta Radičová kormányfőt. Mint ismeretes kabinetjétől csaknem két hete vonta meg a bizalmat a törvényhozás.
Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete vasárnaptól Kelet – Szlovákiában tartózkodik. Feltett szándéka ugyanis, hogy a régiókkal is ápolja a kapcsolatot. Első állomása Szepsiben volt.
NAGYKAPOS. Szeptembertől minden tananyagot saját iskolájukban sajátíthatnak el a Hidaskürti Magán Szakközépiskola Nagykaposi Kihelyezett Részlegének tanulói.
Végéhez közeledik az önkormányzatok és a pénzügyi tárca egyeztetése. A körvonalazódó megoldás szerint jövőre nem vezetnék be az új finanszírozási rendszert.
RÉVKOMÁROM. A felvidéki magyar közösség érdekében kifejtett több évtizedes közéleti tevékenységéért Dolník Erzsébet vehette át idén a Pro Probitate – Helytállásért-díjat október 23-án, a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében. Az kitüntetést Bauer Edit és Mészáros Alajos európai parlamenti képviselők adták át.
POZSONY. Közleményben reagált a Magyar Koalíció Pártja a Most-Híd Országos Választmányának szombati döntésére, amely kizárja a két párt esetleges koalícióját.
Heti visszapillantó: Eltávolították a kétnyelvű táblát, Újabb munkahelyek Tornalján, Ötéves a Hadik András Baranta Klub, Tök jó fesztivál Vásárúton, Aszúborok is lesznek Tokajban
POZSONY. A Most-Híd Országos Választmányának szombati ülését követően a pártelnök közölte: pártja nem lép koalícióra az MKP-val, de lehetővé teszi, hogy listáján induljanak MKP-tagok vagy jelöltek.
Az idén először hosszabbított nyitvatartással üzemelt a rozsnyói Turisztikai Információs Központ.
POZSONY. A parlament megszavazta a pedagógusok béremelését. 2012 januárjától mintegy 2 százalékkal többet vihetnek haza, azonban megvonják tőlük a 15 év után járó rehabilitációs pótlékot.
Október 16-án kezdődött a Felvidék egyik kiemelt rendezvénysorozata, a két hetes VI. Bátorkeszi István Napok.
Szép számmal jelentkeztek érdeklődők a Szepsi nyitott akadémiára. A kezdeményezést a városi művelődési központ indította el.
református gyülekezet nagyrészt önerőből újítja fel az ung-vidéki Csicserben található református templomot, melynek alapjai sok száz évesek, feltehetően a 12.-és 13. század fordulóján keletkeztek.
A parlament már foglalkozik az önkormányzatok finanszírozásával foglalkozó jogszabállyal.
DUNASZERDAHELY. Portálunk Felvidéki Híradójában megszólaltak a Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért mozgalom aktivistái. Elmondták, miért állították fel a 63-as főút mentén az első szlovák és magyar nyelvű útjelző táblát.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége több mint harminc horvátországi magyar tanárt látott vendégül október 14-e és 16-a között Komáromban.
A Pro Civis Polgári Társulás első ízben rendezte meg a szlovákiai magyar önkormámyzatok találkozóját, az I. Önkormányzati Szabadegyetemet
Dél-Szlovákiában magyar helységnevek tűntek fel egy közlekedési táblán Dunaszerdahely mellett, a 63-as főút mentén.
BRÜSSZEL, MADRID, RÓMA, MÜNCHEN, WASHINGTON. A világ 82 országának 951 városában voltak szombaton tüntetések. Elégedetlenek tízezrei tiltakoztak a válság miatti elszegényedés, a pénztőke uralma, a bankárok és a politikusok ellen, akiket azzal vádolnak, hogy kapzsiságukkal és a rossz kormányzással tönkretették a gazdaságot.
Megkezdte küldetését a Greenpeace szervezet Rainbow Warrior III. nevű új hajója, amely a környezetvédők 50 esztendős harcos vitorlásának helyét veszi át a nemzetközi vizeken.
Összefoglaló időrendi sorrendben a kormányválság genéziséről és végkifejletéről.
Befejeződött a szőlő begyűjtése Szepsiben. Ahelyi borüzem 1 300 000 liter kapacitású pincéje a szüretre szinte teljesen kiürült, így volt mibe tölteni a frissen préselt mustokat.
A törvényhozás csütörtökön több mint két évvel lerövidítette megbízatási időszakát. A parlamenti választás 2014 nyara helyett 2012. március 10-én lesz.
A Radičova kormány bukását követő fejleményeket és a szlovákiai belpolitikai helyzetet értékelte a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában Berényi József, az MKP elnöke.
Makovecz Imrét a magyar organikus építészet megalapozójaként tartják számon. Dunaszerdahelyen is több épület fűződik a nevéhez. Temetése napján a járási székhelyen gyertyagyújtással emlékeztek rá.
Október 11-én adták át és áldották meg Révkomáromban a Selye János Egyetem új kápolnáját.
A szlovák kormánykoalíció három pártja az eurós mentőcsomag elutasítását követően szerdán megegyezett Robert Ficoval, hogy megszavazzák az előrehozott választásokat kimondó alkotmánytörvényt.
Megbukott Iveta Radičová kormánya, mert a parlament nem hagyta jóvá a bizalmi szavazással összekötött voksoláson az euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmus bővítését.
A norvégokat mélyen felháborítja, hogy Amerikában megfilmesítik a 2011. július 22-én történt tömegmészárlást. A tévéfilm beharangozóját az You Tube-on két hét alatt százezren látták.