FÜLEK. Bár a hivatalos kampánynyitók még hátravannak, a pártok már rég kampányolnak. Egyesek lakossági fórumokkal, mások látványos akciókkal próbálnak hatni választóikra.
POZSONY. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala meglepetéssel és csalódással vette tudomásul, hogy a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Bizottságának február 13-i ülésén semmilyen formában nem értékelték a kisebbségi kultúrák fejlesztésére tett ígéretek megvalósulását.
LÉVA. Halláskárosultak oktatása interaktív módszerekkel. Ez volt a fő téma ennek a Visegrádi Alap által támogatott két napos lévai konferenciának.
VÁRGEDE. Megmenekült a pusztulástól a Rimaszombati járásban található, várgedei Stojkovics kastély.
VÁSÁRÚT. A farsang hagyományosan közösségi idény, a társasági összejövetelek időszaka.
FÜLEK. Füleken tízezer ember él. A növekvő bünözés és a nagyszámú kihágás arra késztette a város vezetését, hogy újabb térfigyelő kamerákat helyezzen el a köztereken.
BUDAPEST, POZSONY. Szlovákiában ma befejeződött az alapiskolai és elkezdődött az óvodai beiratás. Szigeti László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke a felvidéki magyar iskolák kilátásairól és a magyar nyelvű oktatás helyzetéről beszélt az M1 Átjáró című műsorában.
RÉVKOMÁROM. Miután a kreativitásé a főszerep az idei Komáromi Pedagógiai Napokon, nagyon sokan elmentek a vizuális nevelés kérdéseiről az Eötvös Utcai Óvodában tartott előadásra kedden. A Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában "A kreativitás fejlesztése a művészetek eszközeivel" bemutató foglalkozást tartottak.
Bodrogszerdahelyen a helyi alapiskola pedagógusai és a község görög-katolikus papja családjával minden alkalmat megragad, hogy összetartsa, formálja a közösséget.
Nyolc évvel a zeherjei templom tornyának leomlása után sikerült rendezni az épület tulajdonjogát.
A Karvai Szakközépiskolában Bálint-napi virágkötő versenyt szerveztek az alapiskolások számára.
KIRÁLYHELMEC. A világ számos pontján ünneplik a Bálint vagy a Valentin napot. Az emberek nálunk is ajándékokkal kedveskednek szeretteiknek.
FÜLEK. Farsang idején nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is felelevenítik a téli ünnepkörhöz tartozó mókás hagyományokat .
POZSONY. Magyar nyelvű helységnévtáblákat helyezett el a Magyar Koalíció Pártja Szlovákia több településén pénteken.
BRÜSSZEL. Vízágyút is bevetettek a rendőrök ellen a belga tűzoltók, akik a kormány korkedvezményes nyugdíjreformja ellen tiltakoztak.
RIMASZOMBAT. A rimaszombati Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal új programmal csökkentené a magas munkanélküliséget Gömörben.
SZÁDALMÁS. A Gömör – Tornai Szent Orbán Borlovagrend fennállása egy éves évfordulóját ünnepelte.
FÜLEK.4OO ezer ember munkanélküli Szlovákiában. Több foglalkoztatási program létezik, ezeket Füleken is alkalmazzák. A város ún. ösztönzőmunkával próbál segíteni a rászorulókon.
CSICSER. Egyre több áldozatot követel a hideg. Országszerte nyílnak a melegedők és az átmeneti hajléktalanszállók. Csicser is felkínálta az iskola egyik fűtött helységét a rászorulóknak.
CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK. Az MKP folytatja programismertető körútját. A magyar párt legutóbb Csallóközkürtön mutatta be az ország déli régióinak gazdasági felzárkóztatását célzó elképzeléseket.
RÉVKOMÁROM. Júliustól a szlovákiai közutakon is bevezetik az objektív felelősség elvét. A büntetést az autótulajdonosnak kell kifizetnie az új előírások szerint.
DUNASZERDAHELY. Napok óta szokatlanul hideg az időjárás egész Európában. Ez elsősorban a csecsemőket, a krónikus betegségben szenvedőket, a szívbetegeket és az idős embereket viseli meg.
DUNASZERDAHELY. A nagy hideg miatt Dunaszerdahelyen is megnyitottak egy melegedőt. a városban már áldozatot követelt a fagy. Egy köbölkúti asszony halt meg a hideg miatt.
POZSONY. Bugár Béla a Hírek.sk kérdésére megerősítette, őt már kihallgatta a rendőrség az ún. Gorilla-ügyben. „A legkisebbekkel kezdik“ – jegyezte meg a pártelnök, aki visszautasítja, hogy személyét a Gorilla-tiltakozásokon megfogalmazott követelések címzettjeként emlegessék.
BUDAPEST. A Szlovákiában tapasztalható munkanélküliségről, az egészségügy állapotáról és a családok helyzetésről beszélt az m1 mai, Átjáró című műsorában Németh Gabriella, a Magyar Koalíci Pártja szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke.
SZEPSI. Megalakulásának 20 éves évfordulóját ünnepelte Szepsiben a 12 – es számú Bercsényi Miklós Cserkészcsapat.
Szerdai adásunk tartalmából: Akadozik a közlekedés Kelet-Szlovákiában, Melegedő nyílt hajláktalanoknak Dunaszerdahelyen, Ünnepeltek a cserkészek Szepsiben, Egyre drágábbak a sajtótermékek
A Gorilla Glass karmolhatatlan, elnyűhetetlen okostelefon kijelzőként ismert. A gyártó immáron az egész életünket üveggel venné körül.
Országszerte vége felé közeledik, sok helyen pedig már befejeződött a pálinkafőzőszezon. Az előző évekhez képest sokkal több volt a gyümölcs így a 136 szlovákiai bérfőzde jó évet tudhat maga mögött.
Bodrogközben és Ung- vidéken gazdag hagyománya volt a lótenyésztésnek. Vannak hobbilovasok mindkét térségben, akik sokat tesznek a lovasturizmus fellendítéséért