Dunaszerdahely. Ünnepi szentmisével egybekötve új templomot szenteltek fel és áldottak meg Dunaszerdahelyen, Sikabony városrészben.
POZSONY. Robert Fico az oktatásügyi alkalmazottak sztrájkja miatt lerövidítette keddi hivatalos romániai látogatásának programját.
Pozsony. Hat év után újra alakult a Szlovákiai Helsinki Bizottság.
Rozsnyó. A tovább élő Móricz. Rozsnyói - Sárospataki Emlékkonferencia az író halálának 70. évfordulóján.
Vágselye. Egyelőre nincs új fejlemény a szombati vágsellyei gyilkosság ügyében. Két nappal ezelőtt halálra késelt egy férfi egy kínai fiatalembert.
Dél-KOMÁROM. A Kayser Automotive kft. dél-komáromi üzemében 50 új munkahely létesült. A cég számít a észak-komáromi munkavállalókra is.
Fülek. A hét végén, Füleken, telt ház előtt mutatta be a Rakonca Néptáncegyüttes új műsorát.
Zólyom. Múlt csütörtökön lelőtte a TC Trade három vezetőjét a gépészeti cég februárban elbocsájtott ügyvezetője.
Pozsony. A legfrissebb adatok szerint Szlovákiában több mint 402 580 állástalant jegyeznek.
Somorja. "Emlékezni és rendezni" - ahogy a Magyarországon meghirdetett Wallenberg-évnek, úgy a somorjai rendezvénynek is ez volt a mottója.
NYITRA/HELEMBA. A Helembát Ipolydamásddal összekötő híd sorsa a következő hetekben dől el.
Gúta. 1969-től majdnem minden évben megrendezték a Gútai Lírát, az amatőr könnyűzenei énekversenyt – így volt ez idén is.
A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában adták át szerdán a Rákóczi Szövetség 10 ezer forintos ösztöndíját.
Komárom. Összesen 23 kétnyelvű, célállomást jelölő tábla jelent meg Komárom buszpályaudvarán.
Ipolyság. „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!” címmel, 12. alkalommal rendezték meg Ipolyságon a magyar költők hazafias verseinek szemléjét.
Léva. Telt ház előtt ünnepelte megalakulásának 60. évfordulóját a Garam Menti Néptánc Együttes.
Gúta. Palkovich Viktor esperes-plébánosra, országgyűlési képviselőre emlékeztek Gútán.
Lukanénye. A pozsonyi Minority Polgári Társulás minden páros évben megrendezi a Tavaszi szél vizet áraszt elnevezésű országos népdal- és népzenei versenyt.
Kürt. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség idén is megszervezte a Cserkészvezetői Konferenciát, amelyre november 16-18.
Dunaszerdahely. Egymás között nem beszélhetnek magyarul a pincérek a dunaszerdahelyi fürdő éttermében.
Pozsony. Az Egészségügyi Világszervezet november 18-át nemzetközi dohányfüstmentes nappá nyilvánította.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái 2012.11.18-án kétnyelvűvé tették a galántai autóbusz-pályaudvar tájékoztató tábláját.
Rimaszombat. A hétvégén Rimaszombatban adta át a Magyar Közösség Pártja a 2012-es év Pro Probitate-Helytállásért díját. A díjat ebben az évben a 100 éves Tamás Ilonka néni kapta.
Komárom. „A felvidéki magyarok is csatlakozhatnak már a Jobbikhoz!” - jelentette be Szávay István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője Komáromban.
Nagyszombat. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Orosch János nagyszombati püspökkel közösen celebrált szentmisét Nagyszombatban.
Komárom. Komáromban november 16-a és 18-a között rendezték meg a hagyományos András - napi vásárt.
Gúta. A Tudományok Hetén több felvidéki középiskola szervezett tudományos előadássorozatot, diákkonferenciát.
Komárom. Születésének 110. évfordulója alkalmából Illyés Gyulára emlékeztek a komáromi Duna Menti Múzeum dísztermében.
Pozsony. A komáromi Hégli Máté is bejutott a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny elődöntőjébe.
FÜLEKPÜSPÖKI. A Magyar Közösség Pártja losonci járási küldöttei november 14-én, Fülekpüspökiben tartották tisztújító járási konferenciájukat.