Pozsony/Nyitra. A nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub új kezdeményezése a nagybetűs életre szeretné felkészíteni a fiatalokat.
Kassa. Magyar énekkari muzsikától volt hangos a múlt hét végén Kassán a Művészetek Házának hangversenyterme.
Komárom. Első alkalommal hirdetett pályázatot Komárom városa a Komáromi Napok nagyszabású rendezvénysorozat logójára.
Brünn. A morvaországi Brünnben tanuló felvidéki magyar diákok a prágai Ady Endre Diákkör mintájára ebben a városban is életre hívtak egy, a magyar diákokat összefogó klubot.
Izsa. Izsa község az első olyan falu, ahol immár a textilhulladéktól is környezetkímélő módon szabadulhatnak meg az emberek.
Esztergom. Ünnepélyes keretek közt adták át csütörtökön Esztergomban a Kárpát-medence egyik legrangosabb civil kitüntetését, a Szent István-díjat és emlékérmet.
Tornalja. Három befektető is érdeklődött a közelmúltban a tornaljai barnamezős ipari park iránt, azonban megállapodás egyikőjükkel sem született.
Somorja. Elindult a DigiTéka. Ez alatt a név alatt indított digitális folyóirattárat a Fórum Intézet.
Gúta. Félpályás útlezárás nehezíti majd a gépkocsivezetők életét Gútánál! A Vág és a Kis-Duna összefolyása feletti híd már megérett a teljes tatarozásra, hamarosan kezdetét veszi a rekonstrukció.
Nagyölved. Alig pár hónapja nyitotta meg kapuit Nagyölveden az idősek számára létesített Emmanuel nappali foglalkoztató és máris nagy sikereket könyvelhetnek el.
Pozsony. Lejár az EU-s korlátozás, májustól már a külföldi magánszemélyek is vásárolhatnak termőföldet Szlovákiában.
Párkány. Lemezbemutató koncertet tartott a Varjos zenekar Párkányban.
Pozsony. A gyermekoltással megelőzhető betegségek közül Szlovákiában a szamárköhögés a leggyakoribb.
Borsi. A kárpátaljaiak megsegítésére gyűjtöttek tartós élelmiszereket az elmúlt napokban a bodrogközi Borsiban az Ukrajna és Oroszország között kiéleződött politikai helyzet miatt.
Komárom. A komáromi sportcsarnokban idén is megrendezték a Wake up, Komárom! – Ébredj, Komárom!, széles összefogással megvalósuló jótékonysági rendezvényt.
Ógyalla. Ógyallán él és munkálkodik Nagy János László, az a felvidéki fafaragó, akinek történelmi témájú alkotásaiból már több tucat kiállítást tekinthettek meg az érdeklődök.
Komárom. Hagyományteremtő szándékkal, idén először rendezték meg Felvidék Szépe szépségversenyt, melynek döntőjét Komáromban tartották.
Nyitracsehi. A nyitracsehi Jurta Látványtárban mutatták be Motesiky Árpád Cétényke parti történetek és legendák című kötetét.
Komárom. A Duna északi oldalán enyészet, a déli oldalon pedig folyamatos fejlődés fogadja az erődrendszer bebarangolására vállalkozó látogatót.
Komárom. Komáromban rendezték meg a magyarországi NótaTV tehetségkutató versenyének fináléját, a Nótasztár döntőjét. A sikeres kezdeményezés második évadját éli, célja a magyar nóta népszerűsítése.
Dunaszerdahely. Dunaszerdahelyen a város összes óvodájába osztályozott hulladékgyűjtésre alkalmas konténereket szállítottak.
Várhosszúrét. Első alkalommal rendeztek kézműves és régiségvásárt a Rozsnyóhoz közeli Várhosszúréten.
Losonc. 25 éves a losonci Kármán Színház. Az országosan elismert társulat megalakulása óta 3 fődíjat, 13 nívódíjat, számos alakítás díjat, illetve rendezői díjat nyert a komáromi Jókai Napokon.
Felsővály. Felújítják a felsővályi templom tetőszerkezetét.
Pozsony. Március 10-től 16-ig Európa-szerte ellenőrizték a biztonsági övek és a gyerekülések használatát a személygépjárművekben.
Domica. Szünetel a csónakázási lehetőség a domicai csepkőbarlangban. Az enyhe télnek és a kevés csapadéknak köszönhetően a Styx nevű földalatti folyócska nem telt meg vízzel.
Krasznahorka. Az idén még biztos nem lesz látogatható Krasznahorka vára. A két évvel ezelőtt tűzvészben súlyos károkat szenvedett műemléken jelenleg is folynak a munkálatok.
Pozsony. Ttavaly 46 és félmillió eurót is meghaladta az az összeg, mely a Szlovákiában működő nonprofit szervezetek és alapítványok működését tette gördülékenyebbé.
Kassa. Bemutatót tartanak ma este a kassai Thália Színház Márai Stúdiójában.
Párkány. Jó hangulatban zajlik az idei Felvidék Szépe felkészítő tábora. A szépségverseny döntőjét szombaton tartják a komáromi Jókai Színházban.