Hatfa. A bodrogközi Hatfán ismét megrendezték a Keresztény Nyári Egyetemet.
Érsekújvár. A közelgő helyhatósági választások apropóján, összefogva és egymással együttműködve pályáz képviselői helyekre a két, magyar érdekeket képviselő párt.
Pozsony. 2017-ben az átlagéletkor alapján kezdik emelni a nyugdíjkorhatárt Szlovákiában. Az előrejelzések szerint a mai negyvenévesek 65, a mai harmincasok 68 évesen mehetnek majd nyugdíjba.
Bátorkeszi. Új polgári társulás kezdte meg tevékenységét Bátorkeszin.
Szentantal. 4 kapu, 7 árkád, 12 kémény, 52 szoba, 365 ablak - egykor a naptári szimbólumoknak megfelelően építették a Szentantali Kastélyt.
Gömöri régió. A népi gyógyászat nem orvoslás, viszont régen a mindennapok része volt. Főként a vallásosságon, a hiten, a népi tapasztalaton, a természetismereten alapult.
Rozsnyó. Kevés magyar diákkal, de megnyílt a rozsnyói gimnázium első osztálya. A magyar tagozaton 10 tanuló kezdte meg tanulmányait.
Komárom. A komáromi Jókai Színházban ma mutatják be a Három kismalac című bábjátékot Pille Tamás rendezésében.
Párkány. A párkányi csata emlékére hétvégén rendezték meg a Historama Történelmi Napokat Párkányban.
Komárom. Idén 12. alkalommal szervezték meg a Kúr Géza Emlékversenyt, mely Komárom egyik legjelentősebb sportrendezvénye.
Rimaszombat. Ünnepi alkalomként szolgált a Rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium hétfő reggeli istentisztelete.
Komárom. Három nemzetközi lövészversenynek adott otthon a hétvégén a komáromi Royal Sportlövő Klub.
Dunaszerdahely. Dunaszerdahelyen az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából civilek és a városi önkormányzat összefogásával helyreállítják a hadifogoly-temetőt.
Somorja. Tóth Károly Somorján Magyarország pozsonyi nagykövetétől vehette át az elismerést.
Kassa. Vandálok rongálták meg Kassán a Szent Erzsébet Székesegyház külső falán Szent István király szobrát Az ismeretlen tettes – vagy tettesek – kitörték a király bal kezéből a jogart és eltüntették.
Hubó. Szervezetten negyedik alkalommal találkoztak gömöri magyar mezőgazdászok a Tornaljához közeli Hubón.
Gömöri régió. A harci testkultúra a magyar hagyományunk egy fontos, nem kutatott oldala.
Búcs. 174 diák és 24 alkalmazott kerülhet utcára Búcson – idén nem csengettek be a helyi magán szakközépiskolában, szeptember 2-án.
Komárom. Megtartotta évadnyitó ülését a komáromi Jókai Színház társulata. A teátrum a 62. évadban is igényes műsortervet kínál a közönségnek, amiben hat saját darabot – köztük egy mesét – mutat be.
Somorja. Alig néhány hónapja üzemel, máris világversenyeknek ad otthont a somorjai Hipo Aréna. A lóversenysport egyik legkorszerűbb létesítményét álmodták meg ugyanis a csallóközi városban.
Párkány. Szeptember első hétvégéjén rendezik meg az Esztör napokat, vagyis az Esztergomi Történelmi Napokat, amely számos érdekes programmal várja a látogatókat.
Kisgéres. Kisgéresben megépült az a Közösségi Ház és Borudvar, amelyet a bodrogközi település egy Európai Uniós pályázatnak köszönhetően tudott megvalósítani.
Pozsony. Szeptember 21-ig adhatják le a pártok a jelöltlistákat a november 15-i önkormányzati választásokra.
Pozsony. Tanév elején visszatérő kérdés a szülők számára, mennyi pénzt kell költeniük az új iskolai év megkezdésére, többgyermekes családnál pedig komoly fejtörést is okozhat.
Császár/Komárom. Tarics Péter újabb monodrámáját mutatták be Komáromban.
Nagykapos. Kedden Nagykaposon üzembe helyezték a Vaján-Ungvár gázvezetéket. Az utóbbi hónapokban felújított vezeték mától fordított árammal szállítja a gázt Ukrajnába.
Dobsina. A buléner ma már kihalóban lévő német nyelvjárás a Gömör-Szepesi-Érchegység középső részén, elsősorban az egykori bányavárosban, Dobsinán volt használatos.
Szímő. Elkészült Szlovákia legnagyobb fröccse. Ezzel emlékeztek a fizikus-feltalálóra, Jedlik Ányosra szülőfalujában Szímőn, akit a szikvízgyártás és a fröccs atyjának is tartanak.
Komárom. Kaparószerszámokkal tisztítottak le több falfelületet a révkomáromi önkéntesek.
Buzita. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége országos tanévnyitó ünnepségét, a Kassa vidéki járás egyik magyar végvárának számító kistelepülésén, Buzitán rendezte.