A Kávézó vendégei ezúttal a felvidéki zenei élet ismert alakjai, Gálffy József és Michnya Róbert. Mindketten átestek a koronavírus-fertőzésen, tapasztalataikat pedig megosztották velünk.
Noemo Hableány című dala a könnyűzenére nem jellemző módon a halál, gyász, elvesztés, elengedés kérdéskörét járja körül.
Nagyító alatt az országos tesztelés, a magyar pártok elhúzódó tárgyalásai és a megbicsaklott szlovák oltási program.
Virtuális műsor keretében hirdette ki kedd délután a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a külhoni magyar iskolások számára meghirdetett Jó tanuló, jó sportoló felhívás eredményeit.
Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, annak ellenére, hogy a tavalyi évben rendkívül nehéz körülmények között vette át a színház vezetését, optimistán tekint a jövőbe.
A koronavírus ezen fajtája olyan, mintha a herpesz, HIV és influenza vírust keverték volna össze. Kiszámíthatatlan a betegek felépülési ideje és az immunválaszuk, amit a fertőzésre és a kezelésekre adnak.
Robottechnikai ismeretek és fejlesztések világszínvonalon Kassán.
Tesztfüggőség a szlovák kormányhivatalban és új söprű a Fehér Házban.
A rendhagyó díjátadó műsort a ma7.sk-n és a Facebookon is közvetítettük.