“Rajtad is múlik: szabad akarat vagy szabad élet”. Magyarország legnagyobb tüdőgyógyászati intézetének orvosával, Czibula Eszterrel beszélgettünk.
A magyar olimpiai szereplés a főszerepben.
A koloni Molnár Juliska néni 101 évesen is a munkára esküszik.
A szélvihar több házat is megrongált.
A ma7 médiacsalád megszólította a környék leginkább keresett laktációs szaktanácsadóit, válaszoljanak a leggyakoribb kérdésekre az anyatejes táplálást illetően.
A borászok felelőséggel tartoznak a régióért, képviselni kell a régiónkat, s ebbe magyarságunk, lokálpatriotizmusunk is beletartozik
Miután felélték tartalékaikat, a második hullám küszöbén az Ollé házaspár fából vaskarikát készítve teljesen új fronton próbálta ki magát, ami olyannyira a szívükhöz nőtt, hogy bővítik az új szerelmet.
Újabb felvidékről érkező személynek sikerült a teljes magyarok által lakott területen ismertté válnia. Ferenc Viviennek szép rajongótábora alakult.
A kétévente sorra kerülő megmérettetés célja a vidékfejlesztés és a települések megismertetése.
Magyarország újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz, 2022 márciusában otthont ad a Bocuse d'Or európai döntőjének.
A KompAkt Slovakia Polgári Társulás környezetvédelmi szervezet vezetője a társadalmi felelősségvállalásra buzdít mindenkit.