Virágokkal a természettudatos szemléletért, a fenntarthatóságért
Nagykéren, a Petite Rose kertjében az embernek könnyen támad az az érzése, hogy a kapun belépve megváltozik az idő. A külvilág zakatolása a kerten kívül marad, benn a virágágyások között sétálva más ritmus lüktet. Aki ellátogat ide, megtudhatja, hogyan működik egy ásás- és vegyszermentes, mulccsal takart kert, ahol minden rovarnak, madárnak, gyíknak és sünnek helye van. Horony Attila és felesége, Havran Kati kertje túlmutat egy vállalkozáson, hiszen a virágokon keresztül a környezettudatosság fontosságára hívják fel a figyelmet. Missziójuk pedig abban az alázatban kezdődik, ahogyan a földhöz és a növényekhez nyúlnak, ahogy nemcsak gyermeküknek, de a kertben megforduló érdeklődőknek is példát mutatnak, és ahogyan közösségi élménnyé varázsolják a természethez való kapcsolódást.
A Petite Rose története ugyan 2021-ben kezdődött, gyökerei azonban jóval korábbra nyúlnak vissza. Attila kertészetet tanult, majd Berlinben virágkötészeti tanfolyamokon vett részt, ahol először találkozott a szezonális, természetközeli virágkötészet szemléletével. Majd saját esküvőjük virágdíszítésének előkészítése közben rájöttek, hogy nem azt a minőséget és természetességet kapják, amit elképzeltek. A csalódásból kíváncsiság, a kíváncsiságból tanulás, majd egyre tudatosabb kertépítés lett – így született meg a nagykéri virágoskert, amely a gyönyörködtető szezonális virágokból készített csokrok mellett a természethez való figyelmesebb kapcsolódás lehetőségét is megmutatja.
– mondta a kezdetekről Attila, aki kertészként sok mindent másképp lát, mint amit a megszokott szemlélet diktál. Azt mondja, már az egyetemi évek alatt zavarta, hogy miközben őt a természetes termesztés érdekelte, a tananyag gyakran arról szólt, „melyik héten milyen vegyszert kell használni”. A szántásról is hasonlóan gondolkodik.
– Ez a legnagyobb probléma világszerte, hogy mindent felszántunk évente kétszer. Ilyenkor sok szén-dioxid szabadul fel, a talaj tömörödik, kiveszik belőle az élővilág – magyarázza.
A Petite Rose-kertben a talaj egy élő rendszer, mely valóban táplálja a virágokat. Attila szerint a növényeknek is van immunrendszere, és ha folyamatosan túltápláljuk, illetve permetezéssel tartjuk életben, akkor elveszíti azt az erőt, amelyet a természetes küzdelem adna neki.
A tudatos vízhasználat is része ennek a gondolkodásnak. A kertben szalagos csepegtetőrendszer működik, a földet mulcs takarja, így kisebb a párolgás. Attila szerint ezekről az alapvető dolgokról többet kellene beszélni, akár már az iskolákban is.
– Sokszor még mindig azt visszük tovább, amit a nagyapáinktól tanultunk, pedig ma már tudjuk, más út vezet a fenntartható gazdálkodáshoz.
Jelenleg több mint hatvan ágyásban nevelgetnek majd’ hetven különböző virágot. Attila nem a további területi növekedésben látja a fejlődés irányát. Számukra fontosabb, hogy a helyben termesztett, szezonális virágok és a mögöttük álló szemlélet minél több emberhez eljusson.
A visszajelzések is ezt az utat erősítik. Egy vásárló arról számolt be, hogy a Petite Rose-csokor másfél hét után is szép volt a vázában. A friss szedés, a rövid út és a gondos termesztés így a csokrok tartósságában is megmutatkozik.
– A környezettudatosság számunkra nagyon fontos, ezért is szeretnénk ezt a szemléletet terjeszteni. Nekünk nem mindegy, mi lesz a bolygónk jövője, és milyen világot hagyunk a gyerekünkre – mondja Kati.
Ez a gondolat a családjukban egy mindennapi tapasztalat is, hisz úgy tartják, kisfiuk a kertben felnőve, élményeken keresztül tanulja meg ezt a hozzáállást.
– Az is lényeges, hogy ő miben nő fel. Hogy a gyerekkorát virágok, növények között tölti, hogy maga veheti le a paprikát, amit megtermeltünk a kertben – magyarázza, majd hozzáteszi, mindkettőjüknek meghatározó gyerekkori élménye volt a kert, és szeretnék, hogy ezt fiuk is értékként tapasztalja meg.
A nagykéri virágágyások között az érdeklődők más élményeken keresztül is közelebb kerülhetnek a házaspár kertfilozófiájához. Kati szerint a virágok utat találnak az emberekhez, mert szeretik őket, csokrot vásárolnak, örömet kötnek hozzájuk, éppen ezért a környezettudatosság üzenete is könnyebben jut el általuk a szélesebb nyilvánossághoz.
Kati személyes indíttatása a művészet felől is érkezik.
Innen jött a gondolat, hogy a virágok közé művészeti élményeket is hívjanak, hiszen a természetre reflektáló alkotások ebben a közegben különösen erősen szólalnak meg. Így a kertben az elmúlt időszakban többféle közösségi és alkotóprogram is helyet kapott, gyermekeknek szóló papírszínházas mesedélután és volt már Ringató is a virágágyások között. Ilyenkor a Petite Rose közösségi térré alakul, amely lelassítja az érkezőket, teret ad az alkotásnak és a találkozásoknak.
A kert művészeti nyitottságát jól mutatta a legutóbbi növényalapú textilfestő workshop is, amelyet Zsigrai Eszter képzőművésszel közösen tartottak meg.
A résztvevők gondosan válogatott virágokat és növényeket helyeztek selyemkendőkre, majd a feltekert anyagok másfél órára gőz fölé kerültek. A várakozás ideje tartalmas beszélgetésekkel és kapcsolódásokkal telt, s mint mondja Kati, éppen ez adta meg a délután mélyebb rétegét. Amikor napnyugta körül kibontották a kendőket, a növények festette formák a kerttel való találkozás személyes lenyomataiként jelentek meg az anyagon.
A Petite Rose ereje éppen ebben rejlik. Lassabb és személyesebb élményt kínál, ahol az ember kiszakadhat a hétköznapokból. A kert egyszerre gyönyörködtet és elgondolkodtat.
Aki csokrot visz haza, egy helyi, vegyszermentes kert legszebb kincseit mentheti át otthonába. Aki közösségi programokra érkezik, saját szemével láthatja azt az alázatot és elhivatottságot, amellyel Horony Attila és Havran Kati gondozza a kertet, és amely a virágokon túl a figyelemben, a vendégszeretetben és a természet iránti tiszteletben is megmutatkozik.
Aki gyermekét is magával hozza egy-egy mesedélutánra, tapasztalhatja, hogy a természethez való kapcsolódás észrevétlenül, élményeken keresztül épül be a kicsik tudatába: egy mese, egy virág, egy illat vagy egy közösen kötött koszorú emlékén keresztül. Talán éppen ettől marad meg mélyebben az élmény, mert a kertben töltött idő nem ér véget a kapunál, hanem tovább él a csokorban, az emlékekben és abban a figyelemben, amellyel később a természet felé fordulunk.
Megjelent a Magyar7 2026/28. számában.
