Több száz alkalmazottat küldenek el Nyitrán
A Foxconn Slovakia vállalat több száz dolgozót bocsát el Nyitrán. A szórakoztatóelektronikai gyártó a nyitrai ipari parkban működő üzemében mintegy 1200 belső munkavállalót foglalkoztat. Közülük az elsők már decemberben megkapták felmondásukat. A nyitrai üzemben zajló csoportos létszámleépítést megerősítette a munkaügyi hivatal központja (ÚPSVaR).
Az ÚPSVaR tájékoztatása szerint a Nyitrai Munka-, Szociális Ügyek és Családügyi Hivatalnál bejelentett csoportos elbocsátást tartanak nyilván az SK NACE 26400 – szórakoztatóelektronikai termékek gyártása – ágazatban. A csoportos létszámleépítést tavaly november 7-én jelentették be. A veszélyeztetett munkavállalók száma 509. „A foglalkoztatási szolgáltatásokról szóló törvény értelmében a munkáltatóról annak hozzájárulása nélkül nem lehet információkat nyilvánosságra hozni” – figyelmeztetett a hivatal.
A Foxconn vállalat nem kommentálta a leépítést.
„A Foxconn a törvényekkel összhangban hajt végre szervezeti változtatásokat, miközben védi munkavállalói jogait és érdekeit” – áll a cég közleményében.
A vállalat 2007 óta van jelen a nyitrai ipari parkban, eredetileg Sony Slovakia néven. 2010-ben a Sony stratégiai szövetséget kötött a tajvani elektrotechnikai óriással, a Hon Hai Precision Industry vállalattal Foxconn néven, és eladta többségi részesedését a nyitrai Sony Slovakia üzemben.