2025. május 8., 18:40

Növekedett a csődbe ment vállalatok száma

2025 áprilisában 25 csődeljárást indítottak el Szlovákiában vállalkozói alanyok vagyona ellen, ami éves szinten több mint 13%-os növekedést jelent – egy évvel korábban 22 csődeljárás indult. Havi összevetésben viszont enyhe csökkenés történt, mivel márciusban 26 cég ment csődbe. A szerkezetátalakítások száma pedig nulláról háromra emelkedett havi és éves szinten is – közölte a CRIF – Slovak Credit Bureau.

Pénztárca
Illusztrációs felvétel
Fotó: Pexels

Az áprilisi csődök túlnyomó többsége (23 eset, azaz közel 96%) korlátolt felelősségű társaságokat (s.r.o.) érintett. Emellett egy részvénytársaság és egy egyéni vállalkozó is csődbe ment. Tíz cég 1–10 alkalmazottat, három pedig 10–99 dolgozót jelentett be, míg tizenkét esetben az alkalmazottak száma nem volt ismert.

„A legtöbb csőd, szám szerint hat, a nagy- és kiskereskedelem, valamint a gépjármű- és motorkerékpár-javításterületén történt. Egyaránt öt-öt vállalkozás ment csődbe az ipari termelés, valamint az adminisztratív és támogató szolgáltatások szektoraiban” – ismertette Jana Marková, a CRIF vezető elemzője.

A csődeljárás alá vont cégek közül jelentős közfelháborodást váltott ki a Výťahy ZEVA nevű, több mint harminc éve működő, liftek gyártásával, szerelésével és karbantartásával foglalkozó ismert szlovák cég csődje. További ismert cégek, amelyekre csődöt hirdettek, a Bukóza Progres és a Bukóza Invest nevű kft.-k voltak.

Területi bontásban a legtöbb csődeljárást a Pozsony megyében indították – összesen 11-et. Jelentősen lemaradva következett a Kassai kerület 4 csődeljárással. Egyaránt 3–3 csőd történt az Eperjesi és Besztercebányai kerületben, míg 2–2 a Nagyszombati és Trencséni kerületben. A Nyitrai és Zsolnai kerületben áprilisban egyetlen új csőd sem indult.

Ugyanakkor nyolc eljárást megszüntettek vagyonhiány miatt, további 35-öt pedig teljesen töröltek ugyanezért. Összesen 23 adós ellen indult el csődeljárás

Idén április 14-én a bíróság nyilvánosságra hozta Szlovákia történetének első nyilvános megelőző szerkezetátalakításáról szóló döntését, amely a Dedoles nevű, „zoknióriásként” ismert céget érinti. A vállalat korábban már átesett egy hagyományos szerkezetátalakításon, de az öt évre tervezett átalakítási tervet két év után nem tudta teljesíteni, ezért most egy eddig a gyakorlatban nem alkalmazott, ám jogilag lehetséges új módszert választott adósságai rendezésére – tette hozzá a CRIF.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.