2023. február 27., 19:45

Merre van a szlovák posta jövője?

A korábbi monopolhelyzetből nem könnyű hozzászokni a piaci versenyhez. Ez az állítás több állami nagyvállalatra igaz Szlovákiában is, a Szlovák Posta pedig nem kivétel, miközben esetében kínált szolgáltatás is jócskán átalakult.

balikobox
Fotó: TASR

A fő tevékenység legalábbis egyre kevésbé a levelek eljuttatása lesz A-ból B-be, hanem a meglévő hálózatának kihasználása. Ebben viszont lemaradtak, nem csupán a szállítmányozás területén, hanem az elmúlt években hatalmas ütemben növekvő csomagátvevő helyek vagy boxok kapcsán is. A legnagyobb piaci szereplő, a Packeta sorra építette ki ezeket már a nagyobb községekben is, egyúttal a környező országokban is jelen van, Ľubomír Mindek a Szlovák Posta vezérigazgatójának értékelése szerint 11-szer többel rendelkeznek, mint ők. 

Pedig a postának megvoltak a saját ingatlanjai, de az alza vagy a GLS is jól áll, miközben az állami vállalat lemaradt. Az egyik ok a közbeszerzés hosszadalmas folyamata is, így minden döntés csak lassabban mutatkozik meg a piacon, de nyilvánvaló, a konkurencia előrelátóbb. Ebben a helyzetben pedig az a leginkább elszomorító, hogy a posta nem tud alkalmazkodni a megváltozott piaci körülményekhez. Már egy évtizede arról beszélünk, a klasszikus kézbesítés átalakulóban, új területeken kellene részesedést szereznie a vállalatnak, de ehelyett leginkább leépítésről hallunk. 

Januárban is arról olvashattunk, a Szlovák Posta hatékonyabbá szeretné tenni fiókjait, ezért úgy döntött, hogy egyeseket megszüntet. Közülük ez év márciusáig közel 20 bezárásra kerül, ennek oka elsősorban az, hogy a fiókok egyre csökkenő ügyfélhasználatban vannak, ezért a további üzemeltetésük gazdaságilag nem lenne hatékony. Ez a lépés az egyik komáromi és galántai fiókot is érintette, de másik magyar lakta városban, Dunaszerdahelyen már korábban bezárták a legnagyobb lakótelepen található postát.

A Szlovák Postának 1400 fiókja és további 95 kapcsolattartó pontja van Szlovákia-szerte. 2021-ben közel 100 fiók szűnt meg a szabályozó jóváhagyásával, de tavaly is 35. A nagy kérdés tehát az, mi lesz a folytatásban, s ugyan a közlekedési miniszter érkezése idején nagy figyelmet szentelt ennek a cégnek is, nagyobb előrelépést továbbra sem látunk, miközben már többször is arról cikkezett a sajtó, a posta alkalmazottai alul vannak fizetve, így új munkaerőt is nehéz találni.

A zive.sk információ szerint idén a posta az említett átvevő pontok számát akarja duplájára növelni, hogy ezzel is felzárkózhasson a versenytársakhoz. Az persze másik kérdés, hogy mennyire tud érvényesülni a versenyhelyzetben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.