Gyógyszerkutatóból parfümkészítő
A Libádon és Budapesten élő Bajza Ágnes egy „csavarral” nagyot változtatott az életén. Olyan parfümkészítési vállalkozás felépítésébe kezdett, amelyben sok lehetőség rejlik.

Debrecenben molekuláris biológusként végzett az egyetemen, majd doktori fokozatot szerzett farmakológiából. Hosszú ideig egy gyógyszerkutató és fejlesztő cégnél tudományos kutatóként dolgozott.
– mondja el magáról.
Mindeközben részt vett két aromaterápiás képzésen is. Természettudományos háttérrel érdekelték a növényi hatóanyagok, az illóolajok, de ennek terápiás részével nem szeretett volna foglalkozni, hiszen közvetetten az egészségügyben dolgozott. Az illatok viszont lenyűgözték.
"Úgy négy éve, Budapesten egy botanikai parfümkészítő workshopon ismertem meg Daniel Pescio párizsi parfümőrt, aki később egy tízalkalmas parfümkurzust indított angol nyelven. Persze azonnal jelentkeztem. A Párizsban élő, magyar származású Minya Viktória parfümőrrel is baráti kapcsolatba kerültem, akitől szintén volt szerencsém tanulni. Egyébként hivatalos parfümőr képzés Versailles-ben és Grasse-ban van" – meséli Ágnes.
Az alaptanfolyam után a brazil származású mentoruk, Daniel megszervezte a mesterkurzust is. Voltak érdeklődők a világ minden tájáról, de végül öten maradtak. Ketten magyarok, egy holland-indonéz, egy olasz és egy spanyol résztvevő.
– meséli vendéglátóm.
Sok gyakorlás, próbálkozás, kisebb-nagyobb kudarcok után Ágnesnek sikerült egy valóban fantasztikus parfümöt készítenie. Mentora nagyon jó kritikát írt róla, és biztatta a nemzetközi versenyen való részvételre, független parfümkészítő kategóriában.
"Örülök, hogy végül a parfümömből mintát küldtem, mert ez egy különleges külföldi bemutatkozási lehetőség. Ráadásul független szakmai zsűri véleményezi a beérkező illatokat, és ha bekerülnék a második fordulóba, az számomra óriási lehetőséget jelentene a továbbiakban. A második fordulóba továbbjutott parfümöket ugyanis kiküldik a nagyobb spanyol városok parfümériáiba, és ott már a közönség is szavazhat" – magyarázza.
Ágnes prémium minőségű alapanyagokkal dolgozik, amelyek biztonságosak, az egészségre nem károsak. Alapvetően a természetes alapanyagok használatára törekszik, de vannak olyan illathatások, amiket csak szintetikus anyagokkal lehet elérni. Az állati eredetű alapanyagokat pedig már egyáltalán nem használja a parfümipar.
– avat be Ágnes a részletekbe.
A piramis csúcsát a fejillat összetevői alkotják. Ezek rendkívül könnyed, illékony anyagok, és tulajdonképpen az első benyomást nyújtják egy parfümről; főleg zöld, citrusos összetevők ezek, amelyek úgy 15 perc múlva elillannak. Ekkor jelennek meg a szívjegy illatai, amelyek által besorolhatjuk a parfümöt egy-egy illatcsaládba. A szívillatok több órán át érezhetőek. Végül megjelennek az alapjegyek illatai, melyek az illat tartósságáról gondoskodnak, és több órán át, akár még másnap is érezhetőek a bőrön. Az, hogy egy parfüm hogyan reagál a bőrre fújva, és mennyire tartós, függ a parfüm töménységétől és technikai felépítésétől.
Általában a testpermetek és kölnivizek hígabbak, kevésbé tartós az illatuk, az Eau de Toilette már koncentráltabb, a két legtöményebb pedig az Eau de Parfume és a Parfume.
Az, hogy ki melyiket választja, lehet évszak, hangulat, vagy személyiségfüggő, és persze pénztárcafüggő is. Néha kérdezik tőle, van-e parfüm, kimondottan csábításra? Erre azt szokta felelni, önmagában nem az illat fogja a másikat elcsábítani, hanem az, hogy a viselője hogyan érzi magát az illattól. Egy jól megválasztott illat önbizalmat ad, örömmel tölt el és akkor a pozitív visszajelzések sem maradnak el.
A vállalkozói létbe most kezd belerázódni, ez egy teljesen más életforma, mint amit eddig tapasztalt, tele kihívásokkal, bizonytalanságokkal, de mindezekkel együtt örül, hogy belevágott. Tanulja a lakás belső terének, enteriőrjének illatosítását, nagy vágya növényi illat alapanyagának az előállítása. Készül a honlapja, folyamatosan képezi magát, igyekszik a pénzügyi forrásokat is előteremteni. Vallja, a minőségi, fenntartható, etikus, kézműves dolgok manapság a reneszánszukat élik, még akkor is, ha picit drágábbak. Egy igazán jó minőségű kézműves parfüm sem olcsó, mégis azt látja, van piaca mind Magyarországon, mind Szlovákiában.
Ágnes magyarázata szerint a kézműves parfümök illata a bőrön az idő múlásával változik; az illatkompozíció összetevői csodálatos harmóniában és sorrendben bontakoznak ki. Cseppent a csuklómra abból a parfümből, melyet a versenyre küldött, és teljesen lenyűgöz vele. Több mint 24 óráig éreztem csodás illatát a bőrömön. Amíg le nem zárul a verseny, sajnos nem lehet megvásárolni.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2022/11-es számában.