2021. április 28., 11:13

Az Orange hiába akart mindenkit lekörözni, óriásit bukott a sportcsatornáival

Az Orange Szlovákia bejelentette, hogy június végével megszűnnek Orange Sport néven futó sportcsatornái, amelyeken a szlovák labdarúgó élvonal mellett a Bajnokok Ligája mérkőzései is követhetők voltak.

Fotó: TASR/AP

A mobilszolgáltató három évvel ezelőtt nagy reklám mellett indította sportcsatornáit, amelyre megszerezte a közvetítési jogokat a Fortuna ligára és a Bajnokok Ligájára. Előbbi esetében ők közvetítették a legérdekesebbnek ígérkező találkozókat, így a dunaszerdahelyi DAC legtöbb mérkőzését is, míg a közszolgálati csatorna is sugárzott élő közvetítést, de az interneten is nézhetők voltak a találkozók.

Ezzel kapcsolatban már írtunk arról, hogy a következő szezontól a Markíza birtokolja majd az élvonal közvetítési jogait, s már ebből látható volt, az Orange üzleti terve nem jött be és visszaszorulnak a piacon. A szlovák bajnoki küzdelmek mellett viszont a legnagyobb terveik a Bajnokok Ligájával volt, amelyet szintén három évre szereztek meg.

A médiában megjelent információk viszont arról tanúskodnak, ez a tervük sem jött be, mert veszteségesnek bizonyult a drága BL közvetítési jogainak megszerzése. Az olvasók is emlékezhetnek arra, még 2018 őszén az Orange tevékenységének köszönhetően a kábelszolgáltatók legtöbbjénél megszűnt az M4Sport nézhetősége a BL mérkőzések idején, hogy ilyen módon is csak az Orange csatornáin lehessen követni a találkozókat, amelyet Magyarországon éppen az MTVA adóján lehet nézni. A lépés jogilag rendben volt, mert a közvetítési jogok csak egy adott országra vonatkoznak általában az európai kupák esetén, de ezzel együtt sem tudott a mobilszolgáltató áttörést elérni a piacon és további előfizetőket szerezni.

Az Orange tévés csomagjait egyébként 141 ezer ember használja jelenleg, a sportcsomagok mindig nagy húzóágazatnak számítanak, nem csupán Szlovákiában, így könnyen elképzelhető, hogy az előfizetők száma csökkenni fog akkor is, ha a társaság más sportadókkal pótolja a kiesést. A kérdés leginkább az a focikedvelők szempontjából, hogy vajon a BL visszatér a közszolgálati szlovák adóhoz, amely sportcsatorna indulását tervezi vagy valamelyik fizetős adó kínálatában lesz elérhető.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.