2020. március 18., 16:20

A kecskeméti Mercedes gyár is leáll

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár legkésőbb hétfőtől, előre láthatólag két hétre felfüggeszti a munkát a koronavírus-járvány miatt.

201707190829290.Mercedes5.jpg

Emlékeztetnek, a Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler kedden azt a döntést hozta, hogy egyelőre két hétre felfüggeszti a gyártást európai telephelyeinek nagy részén, illetve a munkát egyes adminisztratív területeken. Az ideiglenes leállás a Daimler európai autó-, kisteherautó- és haszongépjármű-gyáraira vonatkozik.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tájékoztatásában kitér arra is, hogy azon munkavállalóik, akiknek munkaköre ezt lehetővé teszi, hétfő óta már "home office"-ban dolgoznak. Akiknél az otthoni munkavégzés nem megoldható, viszont a gyermekük felügyelete miatt otthon kell maradniuk, erre a hétre szabadságot vehettek igénybe.

A termelés felfüggesztésének idejére a kollektív szerződésnek megfelelően bevezetett munkaidőkeretet alkalmazzák, illetve ezen időszak egy részében kollektív szabadságot rendelnek el. Így biztosítják ebben az időszakban is a kecskeméti gyár munkatársainak fizetését - írják a közleményben. A most meghozott intézkedések esetleges meghosszabbítása a járvány további alakulásától függ. Mindenhol, ahol a működést továbbra is kötelező fenntartani, a Daimler megteszi a megfelelő lépéseket a munkatársak védelme érdekében - írják.

A Mercedes-Benz 2008. június 18-án jelentette be Stuttgartban, hogy egy új gyár építését tervezi Kecskeméten. A termelés 2012. március 30-án indult be a 800 millió euróból épített autógyárban. A társaság 2018 júniusában megkezdte meglévő gyárának mintegy 320 milliárd forintból megvalósuló bővítését is Kecskeméten, majd a napokban bejelentették, hogy mintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet is építenek.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit az egész világon kizárólag a magyarországi telephelyen. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, ez 2,7 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.