Több, mint 800 kis magyar lelket oktat és nevel az intézmény.
Hamarosan látható lesz portálunkon a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskoláról készített kisfilmünk.
Rimaszombat két magyar alapiskolájában összesen 55, míg Tornalján 68 elsős kezdheti meg a tanulmányait szeptembertől.
Horváth Mária nagy fölénnyel nyerte meg a Ma7 médiacsalád által meghirdetett szavalóverseny közönségszavazását.
Újabb nógrádi-gömöri rangadóval folytatódott a III. liga, ezúttal a rimaszombatiak látogattak Fülekre, de hiába szereztek kétszer is vezetést, a győzelem nem jött össze.
Állami segítséggel bővíti kapacitásait a belga cég, amely 300 embert foglalkoztat Tornalján.
Jelentősen megemelkedtek a gázért és villanyáramért fizetendő havi előlegek.
Nagymácsédon, Komáromban, Zselízen és Tornalján érdeklődtünk.
A várost elkerülő szakaszon egy személygépkocsi frontálisan ütközött egy szembejövő teherautóval.
Ittas sofőr okozott balesetet a nagyrőcei járásbeli városban.
Egy 48 éves férfi az áldozat.
A Szövetség pártnak már biztosan lesz tizenkét polgármestere a Rimaszombati járásból és hat a Nagyrőcei járásból.
A Zólyom–Kassa közötti, 160-as számú déli vasútvonalon az utóbbi három évtizedben nem történt jelentős fejlesztés.
Az önkormányzatok a rájuk nehezedő terhek ellenére ragaszkodnak az iskoláikhoz. Nem véletlenül. Ha elvész az iskola, előbb-utóbb elveszik a kultúra és a nyelv is.
A TáncPódium tornaljai fordulóján a Dobroda Zenekar biztosítja a talpalávalót, illetve egy négytagú szakmai zsűri fogja értékelni a látott produkciókat.