Szombaton ért véget az országos ellenőrzés, ma már újabb, járási szintű veszi kezdetét.
Kedden Losoncon és környékén készüljenek az autósok.
Vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
Az említett vágányzár idején a vonatokat pótlóbuszokkal helyettesítik.
Figyelem, kedden közúti ellenőrzés!
Az idei rendezvény az Ezeregyéjszaka meséivel, harci bemutatókkal, előadásokkal és valódi török hangulatú érdekességgel várja a látogatókat.
Jobbnak látta belépni a pártba.
Postán is elküldhetik a bírságot.
Losonc. Idén 49. alkalommal szervezték meg a losonci Kármán Napokat. A március közepétől április közepéig tartó irodalmi-kulturális rendezvény az évek során igazi tavaszi fesztivállá nőtte ki magát.
Fülek. Ismét nagy sikerrel rendezték meg a Palóc Húsvét című rendezvényt a füleki várban. A főszervező Füleki Városi Művelődési Központ idén is gazdag programot kínált az érdeklődőknek.
Losonc. A nagysikerű Dalí kiállítást követően ismét világhírű művész munkáit csodálhatja meg a losonci közönség.
Fülek. A tavasz beköszöntével a füleki vár ismét megnyitotta kapuit.
Fülek. Füleken tartotta éves ülését a Via Nova Ifjújsági Csoport Országos Tanácsa.
Fülek. A Gazda Polgári Társulás, a felvidéki magyar gazdák érdekképviseleti szerveződése Füleken tartotta meg a Palócvidéki Gazdák szakmai fórumát.
Fülek. A Füleki Vármúzeum február 23-án nyitotta meg Jacsmenyík József „Barangolásaim” című önálló kiállítását, így a Városi Honismereti Múzeum galériája ismét egy helyi alkotó műveinek ad helyet.
Vámosfalva. Teljes profilúként épülnek meg az R2-es gyorsforgalmi út Kriványtól Losoncig vezető egyes szakaszai.
Ragyolc. Ragyolcon a mai napig él a farsangi felvonulás hagyománya. A helyi csemadokosok 30 éve újították fel a régi idők szórakoztató mulatságát, megörvendeztetve vele a nógrádi falu lakosait.
Losonc. A losonci Városi Múzeumban Hideg fegyverek szépsége címmel nyílt kiállítás, a nógrádi régióban tevékenykedő négy késkészítő munkáiból.
Losonc. Salvador Dalí grafikáiból nyílt kiállítás Losoncon, a Nógrádi Múzeum és Galériában.
Fülek. A füleki vár bekerült a felújítás és védelem szempontjából prioritást élvező állami műemlékek jegyzékébe. Az első ilyen lista 2012-ben jött létre, s most frissítették másodszor.
Galánta/Losonc. A Csemadok Országos Tanácsa Galántán rendezte meg nagyszabású ünnepségét a magyar kultúra napja alkalmából.
Fülek. A magyar kultúra napja alkalmából Himnuszaink címmel rendezte meg ünnepi műsorát a Csemadok Füleki Alapszervezete. A rendezvény keretében átadták a Nógrád Közművelődéséért Díjakat is.
Fülek. Fülek ez évben történetének legmagasabb költségvetésével fog gazdálkodni. Az először haladja meg a 10 millió eurót.
Fülek. A Füleki Vármúzeum január 6-án különleges újévi vársétával várta a látogatókat, melynek során a kalandra vágyó résztvevők a várhegy gyomrában található titokzatos folyosókat is bejárhatták.