Senki sem sérült meg, a károk előzetes becslése egymillió euró.
A napokban mutatta be Puntigán József losonci helytörténész, író a Fejezetek Csontváry és a gácsi gyógyszerészek életéből című könyvét a losonci Nógrádi Könyvtárban.
A nagypénteket a feltámadás követi, a jó győzedelmeskedik a gonosz felett, a feltámadt Krisztus pedig magát az Életet hirdeti.
Április 11-én és 12-én harmincadik alkalommal szervezték meg az Infoprog 2025-öt, a szlovákiai magyar középiskolák országos informatikai versenyét és a kárpát-medencei magyar középiskolák versenyét.
A Füleki Vármúzeum 2018-ban nyitotta meg a második világháborús eredeti légoltalmi óvóhelyet a füleki várhegy alatt.
Az igényelhető pénzügyi támogatás összege legfeljebb 10 ezer euró, miközben az összeg egy részét előre kifizetik.
Az információt Petra Kováčiková, a Besztercebánya Megyei Rendőrkapitányság szóvivője is megerősítette.
Az intézmény nem titkolt célja, hogy az iskola diákságával megismertesse a várkapitány életét, tevékeny munkásságát, őrizze és ápolja emlékét.
Emlékplakettet kapott Tomolya Adrianna, a II. Koháry István Alapiskola tanárnője, és Zupko Mária, nyugalmazott gyógypedagógus, logopédus.
Teltházas érdeklődés mellett zajlott az első Meseest Füleken. A hagyományos mesemondást bemutató közösségi esemény a városi művelődési központ és a Meseszó Egyesület társszervezésében március 21-én valósult meg.