A Korda Racing autocross, endurocross és rally versenyzői megkezdték az új szezont.
Hendi Ilma költői nagyságát a szellem világából való inspiráció adta. Ezt a hétköznapokba is átvitte, de legfőképpen a verseiben és műfordításaiban mutatkozott meg igazán.
A város tulajdonában levő 760 négyzetméteres épület 2012 óta nincs használatban.
Ipolyság önkormányzata új városi gyógyszertárat hozott létre.
A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány 2023 őszén kezdte meg eddigi legnagyobb projektjét, amelyben – a Vigyázó Egyesület mellett – az ipolysági Honti Kaszinó is a partnerszervezete volt.
2024. május 6-án a budapesti Zenetudományi Intézetben adták át a 2024-es állami zenei ösztöndíjakat, mely során Zsilka Alan orgonaművész is kitüntetésben részesült.
Játékmesterek segítettek a szabályok elsajátításában.
A közönség élvezte a műsort, tapsolt és dalolt 22 óráig.
A projekt két tíznapos ifjúsági csereprogramot foglal magába.
Az épületet a Műemlékvédelmi Hivatal 2015-ben vette fel a nemzeti kulturális műemlékek listájára.
Június 7-e és július 7-e között ismét megszervezik a Dunakanyar legnagyobb ingyenes fesztiválját.
A hónap folyamán számos művészeti, kulturális és sporttal kapcsolatos program várja az érdeklődőket.
A zselízi Sacher Polgári Társulás és a Hamahama Természetjáró Egyesület 2024. május 19-ére újabb túrát hirdet.
A harmadik évezredhez méltó egészségügyi ellátást biztosít a régió lakosságának.
Négy év után – 2024. április 27-én – újra megrendezésre került a Kvetnianka Kistérségi Társulás hagyományos újborkóstoló versenye a farnadi kultúrházban.
A Garam Menti Néptáncegyüttes a Felvidék egyik legrégebbi, s lényegében folyamatosan működő néptánccsoportja.
Április 27-én a zselízi Magyar Házban Kárpátalja íróival, költőivel találkozhatott az eseményre ellátogató érdeklődő.
Anyanyelvét megőrizte; erről adott tanúságot, amikor 2004-ben és 2005-ben hazalátogatott szülővárosába.
A tervek szerint a leendő ipolysági Bartók Béla Kulturális Központban egy korszerű táncterem, kiállítótér, próbatermek, és oktatótermek is lesznek.
2024 áprilisának végéig a Lévai járásban is tovább zajlanak az iskolai beíratások.
Kicsik és nagyok egyaránt jól szórakoztak.