BÉLY. A terveknek megfelelően halad Bodrogköz egyik gyöngyszeme, a bélyi kastély felújítása. A főépület átépítése már befejeződött, most zajlanak a belső munkálatok.
Kassa. Véget ért a II. Rákóczi Ferenc Pedagógiai Szabadegyetem. A szakmai fórumon leginkább a tanítás és a tanulás minőségi fejlesztésének műhelytitkait taglalták.
Kistárkány. A hétvégén megrendezett Tiszai Napokat egyetlen felhő sem zavarta meg. Az Aranyhomok szabadstrandon a zenéé, a táncé, a humoré, azaz a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep.
Kassa. A náci háborús bűnösről szóló akták nagy részét a Kassai Levéltárban őrzik. A holocaust túlélői a sajtónak nem nyilatkoznak.
Kassa. A 7,5 millió eurós beruházás a fedett uszoda eredeti formáját is megőrzi. A csarnokban, amely a kortárs művészeteknek ad majd helyet, a medence is megmarad.
Királyhelmec. Minél többet tesszük ki a szemünket az erős sugárzásnak, annál nagyobb az esélye az éleslátást biztosító sárgafolt sorvadásának.
KIRÁLYHELMEC. A nyári üdülések ideje alatt érdemes fokozottan odafigyelni az ingatlanjainkra. A napokra felügyelet nélkül hagyott porta könnyen a betörők célpontjává válhat.
JÁSZÓ. A Kapocs nevű tábor elsősorban a nemzettudat erősítéséről, az információcseréről szólt. A Nemzetpolitika pártok felett című vitafórum iránt volt a legnagyobb az érdeklődés.
KISTÁRKÁNY. Újra szívesen járnak a Tisza partjára fürdeni a bodrogköziek. Az Aranyhomok-strand érintetlen környezetben van és olcsó.
KASSA. A Kassai Löffler Béla Múzeumban időszaki kiállítást nyitottak Eckerdt Sándor grafikus- és festőművész életművéből.
TŐKETEREBES. Június 26-tól az útlevélosztályon már nem írják be a szülők útlevelébe az 5 évesnél fiatalabb gyerekeket. Az Európai Unió új rendelete alapján az újszülötteknek is fényképes okmány kell.
Mintegy hétszáz látogatója volt az idei Gombaszögi Nyári Tábornak. A vasárnapig tartó rendezvényen kerekasztal-beszélgetések, művészeti és irodalmi programok várták az érdeklődőket.
KRASZNAHORKAVÁRALJA. Szerdán Krasznahorkaváralján megkezdődött a Diákhálózat által szervezett Gombaszögi Nyári Tábor, mely a szlovákiai magyar fiatalok közkedvelt rendezvényévé vált.
TŐKETEREBES. Nemcsak állandó munkát nehéz találni a Bodrogközben, de idénymunka is alig akad a kelet–szlovákiai térségben.
NAGYIDA. Az Ilosvay Selymes Péter Néptáncegyüttes a hétvégén rendezte meg Nagyidán az 5. Ilosvay fesztivált.
KASSA. A kassai romák helyzete – akik az elhíresült Luník IX-es lakótelepen laknak – tovább romlik, és bizonyos szempontból egyre kilátástalanabbá válik.
KASSA. Tegnap dél körül Kassa belvárosában a hőmérséklet elérte a 35-36 °Celsius fokot. A már-már kibírhatatlan hőség a patináns Fő utcáról is az árnyasabb helyekre kényszerítette az embereket.
NAGYKAPOS. Javában tart a horgászszezon. A hatályban lévő törvények értelmében július 1-től szeptember 30-ig akár napi 24 órán keresztül lehet a horgászatnak hódolni.
PELSŐC. Első osztálytalálkozójukat tartották 55 év után a pelsőci öregdiákok. Több mint fél évszázad elteltével az egykori iskola, a legendás Korona épületénél találkoztak.
SZEPSI. Európai uniós pénzeknek köszönhetően újabb elemmel gazdagodott Szepsi, amely az egy lakosra lehívott uniós források tekintetében az élmezőnybe tartozik.
KIRÁLYHELMEC. Az ország 3300 tanintézményében tartottak bizonyítványosztást, és közel 750 ezer diák számára elkezdődött a nyári vakáció.
SZEPSI. Megkezdődtek a Szepsi Napok, Kassa Megye egyik legrangosabb kulturális és társadalmi rendezvénye.
KISTÁRKÁNY. Kistárkánynál a Tiszán a hétvégén megkezdődött a tiszavirágzás, azaz a kérészek tömeges rajzása. Ez a ritka jelenség, a tiszavirágok násztánca csupán néhány napon át figyelhető meg.
KASSA. Fennáll a veszélye, hogy megszűnik a Kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetemen az orvosképzés annak ellenére, hogy az ARRA Minősítő Iroda az egyetem orvosi karát a legjobb minősítésbe sorolta.