Rozsnyó. 100 éve történt. A rozsnyói köztemetőben több olyan sírhely található, amelynek sírkövén a szülői szeretet végtelen fájdalma olvasható.
Berzéte. Hetedik alkalommal rendezték meg Felső-Gömörben, Berzétén a hagyományőrző népdalkörök találkozóját.
Szepsi. Szepsiben hamarosan megkezdik egy új, görög katolikus templom építését.
Kassa. Szlovákiában elsőként a negyedmillió lakosú Kassán állítanak forgalomba villamos energiával meghajtott autóbuszokat.
Szepsi. Negyvenötödik alkalommal rendezik meg a Fábry Zoltán Közéleti Napokat. Tizedik esztendeje Szepsiben.
Kassa/Sárospatak/Munkács. Három ország szakemberei együtt vállalkoztak II. Rákóczi Ferenc népszerűsítésére.
Pelsőc. Pelsőc ősi református temploma adott otthont a Kórustalálkozónak. A rendezvény keretében hat gyülekezeti énekkar mutatkozott be.
Rozsnyó/Dernő. A néphagyományok ábécéje címmel harmadik alkalommal szervez magyar tánckultúra oktatói programsorozatot a rozsnyói székhelyű Gömöri Kulturális Központ.
Várhosszúrét. Fazekas hétvégét tartottak Várhosszúréten.
Betlér. Szent Hubertuszra emlékeztek Betlérben, az Andrássy kastély parkjában, immár 19. alkalommal.
Rozsnyó. Húsz éve nyílt az ország első tematikus idegenforgalmi útja: a Gótikus út.
Torna. Az Abaúj-Tornai Egyházmegyébe tarozóTornán, ünnepi istentisztelet keretén belül harangláb szentelésre került sor.
Tornagörgő. Első alkalommal rendezett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház regionális presbiterképzést. Az Abaúj Tornai Egyházmegyében Tornagörgőn találkoztak az érdeklődők.
Nagyszelmenc. Felújították a szlovákiai Nagyszelmenc és az ukrajnai Kisszelmenc közti határátkelőt. A rekonstrukció egy Európai Uniós határon átnyúló pályázatnak köszönhető.
Nagykapos. Nagykaposon felavatták II. András király szobrát. A faragott kőszobrot annak tiszteletére állították, hogy a város idén ünnepli első írásos említésének 800. évfordulóját.
Szepsi. Kezdj okosan! Az ifjúság első lépése a sikeres vállalkozáshoz. Ez volt a címe a Via Nova Ifjusági Csoport első vállalkozói konferenciájának, melyet Szepsiben szerveztek.
Szádalmás. Hatodik alkalommal szervezték meg a Tizedbeszedő fesztivált a Gömör-Tornai Karszt Hegység lábánál elhelyezkedő Szádalmáson.
Buzita. A Kassa- vidéki járásban található Buzitán egy olyan malmot újítottak fel és adták át a köz szolgálatába, melynek Közép Európában nincs párja.
Borsi. Évtizedek óta romos a borsi Rákóczi-kastély. A történelmi épület önkormányzati kézben van, és a testületnek nincs forrása a felújításra.
Kassa/Dunaszerdahely. A Magyar Dal Napja 2008 óta a magyar zene ünnepének számít. Ezen a napon Magyarország több településén is zenei rendezvények várják az érdeklődőket.
Perbenyik. Szlovákiában hatodszor rendezték meg a Hidak Korlátok Nélkül című fesztivált, amelynek idén is a bodrogközi Perbenyikben lévő Mezőgazdasági Szakközépiskola adott otthont.
Rozsnyó. Színes kavalkád. Befejeződött a Rozsnyói Városnapok ünnepségsorozata. 4 nap alatt közel 20 helyszínen, több, mint 100 program várta az érdeklődőket.
Kassa. Elutasította az Alkotmánybíróság a szlovák állampolgársági törvény alkotmányellenességét vizsgáló beadványt.
Nagykapos. Egy határon átnyúló pályázatnak köszönhetően felzárkóztatási, úgynevezett kompetencia központokat hoznak létre a Kárpát-medence 4 régiójában.