Gyermekkori álmom arról szólt, hogy gyógyítani fogok, de fiatalabb unokatestvéreimet már gyerekként is szívesen oktattam, és a felnőttek úgy ítélték meg, hogy jól csinálom
Rendőri intézkedésre került sor a kassai Szentháromság-templomban.
Ez az első nap, még csak pár óra telt el. Meglátjuk, hogy fognak alakulni a dolgok.
Kassán már évtizedek óta bevett szokás, hogy a húsvéti ünnepek miséit és szertartásait a helyi magyar hívők számára a belvárosi Szentháromság-templomban tartották.
Az első 150 diák kedden mehetett a holmijáért, a többiek pedig a húsvéti ünnepek után, április 14-20. között kerülnek majd sorra.
A most alkalmazott vegyszer 7-14 napig hatásos.
A boltozat stabilizálása után át lehet helyezni a várból a legnagyobb és legérdekesebb kiállítási tárgyakat.
A Szűz Mária-főoltár mellékalakjai a magyar szenteket ábrázolják.
A megyeelnök szerint a kiutalt szállítmány sem mennyiségében, sem minőségében nem felel meg annak, amire az első vonalban küzdő orvosoknak szükségük lenne.
A Kassai kormányprogram formálisan az ország demokratikus működését volt hivatva megalapozni, de mindezt úgy, hogy le kívánt számolni a bomlasztó elemekkel.
Most a közönség szavazatain is múlik, kik vehetnek majd részt a legendás rockopera előadásában.
A város honlapjának tájékoztatása szerint azt tervezik, hogy elhalasztják az ingatlanadó és a szemétszállítási díj beszedését.
A krasznahorkai várban darabjaira szedik és a betléri kastélyba szállítják Andrássy Franciska grófné halottas díszhintóját.
A karanténban derült ki, hogy fertőzött.
Rosszabb a helyzetünk, mintha börtönbe lennénk. Én nem rég jöttem haza a börtönből, de nem bírom ezt itt ki. Ki fogja kibírni?
A város vezetése azt reméli, sikerül enyhíteni a jelenleg tapasztalható hiányt, s a védőeszközök megvarrásához önkéntesek segítségére számít.
A kassaiak leginkább azt értékelik, hogy az operátoraink igyekeznek azonnal segíteni nekik.