Tankina Zsuzsanna amatőr festő színekben gazdag, realisztikus alkotásai a grafikáktól az olajfestményekig egy termékeny év termését mutatják be.
Rimaszombatban 21 helyett néggyel kevesebb, csak 17 városi képviselő lesz a következő ciklusban.
Egy 39 éves férfi volt életveszélyben.
A férfi ellen még 2018-ban adott ki elfogatóparancsot adóelkerülés és járulékfizetés elmulasztása miatt a Losonci Járási Bíróság.
Rimaszombat magyar iskolái számára szervezett városismereti vetélkedőt a 4. számú Hatvani István cserkészcsapat.
Öt év kihagyás után az FTC Polgári Társulás a városi képviselő-testület sportbizottságával együttműködve felélesztette Az év sportolója díj átadásának hagyományát.
Nógrádban egykor virágkorát élte a néptánc, szinte minden településen volt néptánccsoport. Mára azonban csak a II. Koháry István Alapiskola mellett működő Szederinke Gyermek Néptáncegyüttes maradt meg.
A tavalyi sikeres Márton-napi családi délután után a Füleki Városi Művelődési Központ és partnerei idén elsőként Farsangi családi délutánt szerveztek.
Az új tanévtől kezdve 13 középiskolai kampusz jön létre Besztercebánya megyében.
A rendőrség jelenleg vizsgálja az eset körülményeit, és arra próbál választ találni, hogy baleset történt-e, vagy idegenkezűség áll a háttérben.
Idén ünnepelte megalakulása ötödik évfordulóját a Pedagógussokk gitáregyüttes. A csapat – nevéhez hűen – főleg pedagógusokból áll.
Személyi sérülés nem történt a tűzesetben, egy sokkos állapotba került szomszédhoz azonban ki kellett hívni a mentőket.
A híres cigányprímás mellszobra a falu központjában áll, az evangélikus templommal és a fogadóval szemben.
Szklabonya után másodikként Rimaszombatban mutatták be a Praznovszky Mihály által jegyzett Nógrádi Mikszáth Lexikont.