A világ első határon átnyúló geoparkjának küldetése, hogy az egykor szétszakadt nógrádi tájat a geoturizmus komplex térségfejlesztési lehetőségeivel újra egyesítse.
Petrech Miroslav szerint a legjobb borász maga a természet, ehhez a legkiválóbb szakember is csak pár százalékot adhat.
Zsolt már 16 évesen elhangzott a magabiztos kijelentés: Te leszel a feleségem! Ez a lányt kissé megijesztette, hát még mikor hozzátette: nagycsaládot, hét gyereket szeretne.
A Szűz Mária mennybevétele tiszteletére szentelt ferencrendi templom 1513-ban épült.
Megtalálták Poson ispán várát?
Az andezites talaj, jó tartást ad a bornak, az itteni borok zamatát nehéz szóban átadni, a kóstolást semmi se pótolhatja.
A koronavírus-járvány miatt ugyan a legtöbben belföldön töltik szabadságukat, azt mégsem lehet mondani, hogy az idei lesz a rekordév a hazai fürdők életében.
Negyvenöt évvel ezelőtt indult a Honismereti Kerékpártúra (HKT), amelynek résztvevői az elmúlt közel fél évszázad alatt keresztül-kasul bejárták szülőföldünket, megismerve annak értékeit, érdekességeit.
Két halálos áldozatot követelet az a tűzeset, amely szombat hajnalban egy nyugdíjas otthonban, a Privigyei járásbeli Nemeskoszolányban történt.
Egész hétvégén folytatódni fog a kánikula. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) első- és másodfokú hőségriasztást adott ki az ország területének nagy részére.
Pozsonyivánka a fővárostól mindössze 8 kilométerre található. A falu központjának ékessége az igazán reprezentatív Grassalkovich-kastély, amely ma a jezsuita szerzetesrend tulajdonában van.
Pozitív lett a koronavírus-tesztje két Trencsén megyei rendőrnek. Erről a Trencsén megyei Kerületi Rendőrkapitányság tájékoztatott a közösségi hálón pénteken.
Harmadik éve szervez a KisGombos Játszóház kézművestábort gyerekek számára, amely iránt mindig nagy az érdeklődés.
A hőmérséklet bizonyos helyeken délutánra eléri a 33-34 Celsius-fokot.
A Szoroskő-alagút szerepel a prioritások között, de elismerte, nem az első helyek egyikén.
A baleset miatt teljes útzár alakult ki a helyszínen.
A 13 iskola közül éppen a két déli térségben levő szakközépiskola kapta a legmagasabb anyagi támogatást.
A baleset az 1062-es számú összekötő úton történt.
A közegészségügyisek megtették a szükséges óvintézkedéseket.
Egy férfit zavarta a füst, ezért a kerítés mögül gázpisztollyal zavarta meg őket.
A felsorolt beruházások, jelentős szakaszokon történő útfelújítások értéke meghaladja a 17 millió eurót.
Ausztriában dolgozó középkorú hölgy lett beteg.
Zakatol a gőzös Pereden, Zsigárdon, Deákin és Vágfarkasdon át.
Nyilvános gyűjtés a malomkerék helyreállításáért és rengeteg kulturális program.