2026. május 24., 12:54

Zenefesztivállal a Felvidékért és a kereszténységért - KÉPEKKEL

Május 23-án a tikkasztó nyári hőség ellenére szép számban megtelt a köbölkúti Borromeo Szent Károly templom. A Jóindulat Polgári Társulás – Köbölkút első alkalommal rendezte meg a Felvidéki Keresztény Zenefesztivált.

köbölkút
Galéria
+3 kép a galériában
Pillanatkép a templomkertben
Fotó: Varga Dávid

„Még múlt év novemberében pattant ki az az ötlet a fejemből, hogy meg kéne ezt a rendezvényt valósítani. Mikor pedig Puss Sándor atya igent mondott a kezdeményezésre, rögtön neki is álltunk a munkának” – nyilatkozta portálunknak Gonda Gábor, a polgári társulás vezetője, s egyben az esemény főszervezője. Az egész napos rendezvényen egymást váltották a különféle, a kereszténységhez kapcsolódó kulturális műsorok.

A megjelentek becsületkasszába helyezhették el adományaikat a polgári társulás javára. A templomkertben lehetőség kínálkozott arra, hogy ki-ki szomját, ki-ki étvágyát oltsa. A kivetítőn élőben lehetett követni a csíksomlyói búcsút, valamint Sándor atya értékmentő munkájának köszönhetően kézbe lehetett venni a világ legrégibb teljes magyar nyelvű nyomtatott Bibliát.

A reggeli megnyitót követően a Little Symphony zenekar koncertjével indítottak. Őket követte a helyi Stampay János Általános Iskola diákjainak előadása, majd a helyi Csemadok asszonykórus örvendeztette meg a megjelenteket. Mindezek után a rendezvényen tiszteletét tette a magyar egyházi könnyűzenei műfaj egyik emblematikus alakja, Sillye Jenő. A nagyérdeműt egy komoly meglepetés is érte, hiszen miután egy zenés beszélgetésben felvázolta életútját, majd gitárt ragadva dalra is fakadt, Puss Sándor atya lépett az emelvényhez. Ez után bejelentette, hogy felkéri a művész urat, szíveskedjen a templomkertbe fáradni, s ültesse el azt a facsemetét, amelyet az ő tiszteletére neveztek el.

köbölkút
Sillye Jenő, miközben jelképesen elülteti a róla elnevezett facsemetét
Fotó:  Varga Dávid

Az ebédszünetet követően ifjú növendékek léptek a plébánián a hallgatóság elé. A Hegedűs Barbara/Hegedűs Viktória duó hegedűjátéka mellett tehetségéről tett még tanúbizonyságot Rana Lóránt orgonán, valamint a helyi óvoda növendékei is. Emellett emlékezetes produkcióval rukkolt elő az Érsekkétyi Pacsirta éneklőcsoport, a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, valamint a zoboraljai Salve DiO Vocal Band is. Vallásos ünnepről lévén szó, nem hiányozhatott a szentmise sem, s végezetül a nap méltó lezárásaként a CRUX zenekar tette fel a pontot az i-re.

Úgy gondolom, ez a jövő egyháza. A múlt egyháza olyan, mint Csíksomlyón, tehát nagy tömeg, egy-két fellépővel. Itt pedig nem olyan nagy létszámmal, de sok-sok fellépővel”

– fogalmazott Puss Sándor atya.

puss
Puss Sándor atya
Fotó:  Varga Dávid

A közeljövőben egyébként a szervezők hasonló eseményeket terveznek kivitelezni a gyakorlatban, példának okáért ilyen lesz ez év szeptemberében a Nyitott Templomok Éjszakája.

köbölkút
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék