Zarándoklat a bényi kutacskától az Úr születése kápolnáig
Vasárnap délután Farkas Zsolt szőgyéni és bényi plébános atya szervezésében zarándokoltunk. Utunkat a jó családok létrejöttéért és megmaradásáért, valamint a a bérmálkozásra készülő fiatalokért ajánlottuk fel. A szemerkélő esőben majd negyven zarándok indult útnak, de a szőlőhegyi kápolnánál is sokan csatlakoztak, akikkel közösen jártuk végig a keresztutat.

Ezen ősi szent helyen – amelynek legendája még Szent Lászlóhoz köthető – elimádkoztuk a litániát Krisztus Urunk kínszenvedéséről, majd az atya áldásával indultunk az útra, hogy áldozatot hozva kérjük Isten segítségét úgy családjainkért, mint a bérmálkozókért.
A permetező eső és a meg-meg lóduló böjti szelek szinte senkit se zavartak. Még 70 és 80 év közöttiek is teljesítették a tízkilométeres távot. Herman Zsolt páldi kántor úr az egész út alatt vezette az éneket, csak csodáltuk, hogy még az út végén is bírta szusszal. Utunk a szántóföldeken keletkezett ideiglenes tavacskák közt vezetett, az erdei útra érve megcsodálhattuk az avarból előbúvó hóvirágszigeteket.
Utunk utolsó szakasza a szőlőhegyi kaptató volt, jobbára elhagyott pincék és házikók között. Egészen megható volt látni, hogy a kereszt láttára az ott tartózkodók levették a sapkájukat, így fejezve ki tiszteletüket a pap és a szent jelkép iránt.
A dombtetőn a fenyőültetvény mentén van elhelyezve az a 14 stációs keresztút, amely az Árpás család által emelt kápolnához visz fel. Végig jártuk Jézus Krisztus keresztútját, átelmélkedtük szenvedéseit, erőt merítettünk az olvasmányokból, Farkas Zsolt atya pedig megáldotta a tavaly felállított stációkat. A felhők egyre lejjebb ereszkedtek, de csak a keresztút végére eredt el sűrűbben az eső, amikor már tető volt a fejünk felett.
Zsolt atya rövid katekézist tartott a keresztutak kialakulásáról, a megállók számának alakulásáról, majd zarándokáldást mondott.
„Istenünk különleges kegyelmi időt engedett nekünk zarándokutunkon és minket, akik felkerestük a szent helyet, arra indított, hogy szívünkben megújuljunk. A családokért könyörögtünk ezen a zarándokúton, imádkoztunk a bérmálkozásra készülőkért, hogy tudatosan Jézus mellett döntsenek. Isten a mi reménységünk és vigaszunk, töltsön el titeket békével és örömmel a Szentlélekben. Ámen.”
A zarándokút agapéval zárult, amelyet az Árpás család és barátaik, valamint a község biztosított.
