2023. július 27., 08:20

Volt egyszer egy garammikolai híd-kezdeményezés…

Csonka Ákos, Zselíz város helytörténészként is tevékenykedő önkormányzati képviselője 2023 júliusában izgalmas, a helyiek által sem teljesen ismert történetet elevenített fel közösségi oldalán. Arról értekezett, hogy a garammikolaiak annak idején hídépítésbe fogtak…

Mikola
Galéria
+2 kép a galériában
a hídépítési munkálatok 1937-ben (Hutai Péter képe)
Fotó: Csonka Ákos
Sokak emlékében élénken él a garammikolai komp, ami 1974-ig működött, amikor a nagy árvíz tönkretette (akárcsak Sáróban). Erősen homályosan, de helyére, nyomaira és a révészházra (a későbbi Koméklub), ami úgy a kilencvenes évek végéig állt, még én is emlékszem, ahogy nagyapám mesélt róla a helyszínen. A komp a máig létező Váci úttal és Nemesoroszival kötötte össze Mikolát. A régi fotódokumentumok alapján a komp lovas szekeret, teheneket, autókat, sőt akár traktort és kisebb teherautót is át tudott szállítani egyik partról a másikra. A gyerekek pedig előszeretettel ugráltak platójáról a Garam lágy ölelésébe (a komp reggel 6 és este 11 óra között üzemelt)”

– részletezte Csonka Ákos, majd így folytatta:

Azt viszont nagyon kevesen tudják, hogy nemcsak komp működött ezen a helyen, de a garammikolaiak egyszer nekifogtak, hogy hidat is építsenek. Sőt, ennek nyomai és egy darabja máig tanújelként áll délcegen a Garam partján, bár szinte senki se tudja, mi is volt hajdan. Erről az objektum-torzón túlmenően pár megsárgult fotó tanúskodik, ami egy 1937-es albumból került elő. Mint Krupec Károly elmondta, a híd építkezése 1937-ben vette kezdetét, amit igazol nagyapja korabeli munkakönyv bejegyzése is. E szerint a munkakönyv tulajdonosa, Lipták János 1938. szeptember 13-tól 23-ig dolgozott ezen az építkezésen, méghozzá Dr. Ing. P. Leimdörfer építészmérnök megbízásából. Érdekesség, hogy a párkányi Leimdörfer Pál tervezte például a mai városháza helyén álló Nagyvendéglőből kialakításra kerülő egykori járási hivatalt is, amit a háború során sajnos találat ért.”

Mint jelzi, ekkoriban épült a Nagypuszta–Garammikola közötti ún. bekötőút is, ami egyenesen erre a hídra csatlakozott volna. A második világháború hatásai okán a hídépítés munkálatai is félbeszakadtak.

Amint a fotókról látszik, vélhetően a pillér vaselemeinek a leveréséig jutottak a munkálatokkal. Bár a hídból nem lett semmi, az egymásba illeszkedő vaselemek a helyükön maradtak. Tekintettel arra, hogy a második világháború idején – 1944 decemberétől 1945 márciusáig – a Garam vonala alkotta a frontot, a legélesebb harcok kereszttüzében álló építménykezdeményezés vélhetően kitűnő fedezékként szolgálhatott a harcok során. Erről árulkodnak a máig jól kivehető 13-15 milliméter átmérőjű golyónyomok a közel 2 centiméter vastagságú acéllapokon. Bár a híd megépítése végül nem valósult meg, és a hajdan népszerű komp is már a múlté, az acélfal – sűrű növényzet ölelésében – máig a helyén áll, ráadásul közvetlenül mellette halad el a nagy népszerűségnek örvendő bicikliút”

– tette hozzá a helytörténész, aki mikolai képviselőtársával, Ivan Pállal és Rák Norberttel, illetve a Mikulčan polgári társulással azt tervezi, hogy a jövőben egy biciklis pihenőhelyet alakít ki a megmaradt acélfalnál. Elképzelésük szerint itt egy leírást és fényképeket is tartalmazó információs tábla mesélne az objektum történetéről, a második világháború Garam-menti harcairól és a kompról.

Mikola
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.