2022. június 29., 13:32

Vizet küldenének a Duna-ágakba

A Természetvédelmi Világalap (WWF Slovensko) egyéb társszervezetekkel közösen egy olyan projekten munkálkodik, amelynek célja az elhanyagolt Duna-ágak és környezetük revitalizálása.

Megújulnának
Puhafaliget
Fotó: Wikipédia

Erről a Duna Nemzetközi Napja (ez június 29.) alkalmából a WWF Slovensko munkatársa, Andrea Settey Hajdúchová számolt be.

A szervezet Pozsonyban a Zabosi és Pozsonypüspöki régi Duna-ág megújítását tervezi. Ezek a folyószabályozást követően lefolyástalanná váltak, aminek következtében az árterület és a ligeterdők a szárazságtól sínylődnek.

A WWF Slovensko szakértője, Šárka Horáčková elmondta, hogy a közvélekedéssel szemben egykor a Dunának nem egy főmedre volt, hanem számos elágazó mederben folyt, ezek közé tartozott egyidőben a Pozsonypüspöki Duna-ág is. Mint megjegyezte: ez az ág jóval nagyobb volt, de a folyószabályozást követően megszűnt a kapcsolata a Duna főmedrével.

A Pozsonypüspöki Duna-ág és néhány további, ma már kiszáradt ág Pozsonypüspökitől Gútorig terjed. Horáčková szerint ennek a mellékágnak a megújítása hozzájárulna a ligeterdők, különösen az úgynevezett puhafaligetek - fűzfás-nyárfás társulások - megerősödéséhez, amelyek kizárólag a folyók közvetlen közelében tenyésznek. Ezek az erdőtársulások a dinamikus folyóágakkal együtt fokozatosan eltűnnek a természetből.

A folyóágak megújításának projekje az úgynevezett Élő Duna Partnerség (Living Danube Partnership) része. Nyolc év alatt 5462 hektár lápos területet sikerült megújítani a Duna vízgyűjtő területén. Ebben az évben a projekt keretében elsősorban további felújítandó területek feltárására összpontosítanak, valamint azoknak a tanulmányoknak a kidolgozására, amelyek alapján felújítanák a folyami tájat és megoldást találnának a víz megtartására, a klímaváltozás következményeinek enyhítésére, valamint a városi és a város környéki környezet minőségének a javítására.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.