2021. szeptember 19., 18:58

Visszatérnek a Füleki Várjátékok

Egyéves kihagyás után visszatértek Fülekre a várjátékok, sorrendben a 21. alkalommal. Az ez évi várjátékok lehetőséget nyújtanak a látogatóknak, hogy betekintést nyerjenek Fülek és környéke történetébe.

A várdomb és környéke régészeti feltárásai során kiderült, hogy ez a terület már az őskor óta lakott volt. A célunk a régmúlt időszakok bemutatása, hogy a látogatók áttekintést kaphassanak a város régebbi történetéről is"

– magyarázták a szervezők.

A téma terjedelme miatt a kastélymúzeum vezetése úgy döntött, hogy Fülek történetének szemléltetését két részre osztja. Ebben az évben a látogatók megismerkedhetnek az eneolit ​​és a középkor közötti időszakkal, jövőre pedig a késő középkortól a második világháborúig tartó időszakba nyerhetnek majd betekintést.

A Füleki Várjátékok részét képezi egy színházi előadás is Magyarország történetéről, de lesznek gólyalábas komédiások és solymász bemutató is. A látogatók  a különböző történelmi időszakokban használt kézműves technikákról is láthatnak bemutatókat.

A Füleki Várjátékok már több mint húszéves hagyományokra tekinthetnek vissza, a rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap és Besztercebánya megye támogatásával valósul meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.