2020. november 15., 08:43

Virágoztassuk fel Kamocsát!

A kamocsaiak a szó szoros értelmében lelkesen dolgoznak községük felvirágoztatásáért.

Környezetük szebbé tételére a közelmúltban négy pályázatot is nyertek. Mindemellett eredményes közösségépítők. Tudják, nagy dolgok csak összefogásból születnek.

Mezítlábas park

Az egész történet azzal kezdődött, hogy Lukács Katalin tanár, a község egyetlen női képviselője 2019-ben felfigyelt a Postabank felhívására,

amely szerint kétezer euróig lehet pályázni községi fejlesztésekre. Ötlete nyomán mezítlábas parkra pályázott az önkormányzat, sikerrel. A kultúrház és a futballpálya között található parkot a kamocsai származású Nagy Enikő kertészmérnök tervezte. Egyének, csoportok brigádokat szerveztek, a vállalkozók és a szövetkezet adták a téglát és a munkagépeket.

kamocsa

– A tavalyi felavatáson az érdeklődők megnézhették azt a tizenöt perces videót, amelyben minden munkafázist rögzítettünk a földmunkáktól a fűszer- és gyógynövények kiültetéséig. Ezután lettek lerakva a járókockák, a téglák, a padlózat, a mulcs, az apró kő, amelyek érintését megtapasztalhatják a mezítlábasok. A magasabb és alacsonyabb ágyások festése, lakkozása, a növények kiültetése következett, utóbbiak mellett kis táblákon a nevük is megtalálható.

A padokon elidőzve a látogatók beszívhatják a növények illatát, figyelhetik a fejlődésüket, sőt mindenki igény szerint haza is vihet belőlük

– mondja a kezdetekről Katalin.

Madárbarát és rovarpark

– Amikor a mezítlábas parkot alakítottuk, arra lettünk figyelmesek, hogy rengeteg madár él a környéken. Énekesmadarak tömkelege, hiszen közel a Vág, de a ragadozó madarak is előszeretettel választják a területet élőhelyül, talán a szövetkezet közelsége miatt, ahol rágcsálókra vadásznak – kapcsolódik a beszélgetésbe Szegi Andrea, a kertépítők másik oszlopos tagja.

Katalin elmondja, hogy

figyelik a lehetőségeket, hiszen a fejükben több ötlet is megvalósításra vár.

A mezítlábas parkra még egyedül írta a pályázatot, de a munka során összejött egy jó kis csapat és most már együtt dolgoznak. Kapva kaptak az alkalmon, amikor a DM cégnél tavaly felbukkant egy lehetőség a mezítlábas park bővítésére. 

A madárbarát és rovarpark a mezítlábas park folytatása. Ide olyan virágokat ültettek, amelyek egymás után egész évben virágoznak, a méheknek is legelőt biztosítva.

Otthonra lelnek itt a rovarok, a kártékonyakat pedig a madarak fogják elpusztítani. A vásárolt és otthon készített rovarhotelek mellett számos odút is kihelyeztek, figyelembe véve az egyes madárfajok igényeit.

kamocsa

A madarakról a legtöbb ismerete Rácz János ifjú ornitológusnak van, az ő tanácsai alapján készítették el az odúkat, és helyezik ki a napokban a madarakról szóló információs táblákat. De került a parkba búvóhely a süniknek is.

Szárazkert

Láss csodát, csakúgy, mint az előző évben, a kamocsaiak 2020-ban is megnyerték a Postabank pályázatát.

Ezúttal olyan, két generáció bevonásával megvalósítható ötleteket díjaztak, amelyek hosszú ideig fenntarthatók. A szakmai zsűri megdicsérte a szárazkertpályázatukat, és már az első körben elnyerték az 1700 eurós támogatást. Ehhez lehetett még ezer eurót szerezni közönségszavazatokkal, ebben is a legtöbb szavazatot sikerült begyűjteniük. 

kamocsa

Szegi Andrea kifejti, 

a szárazkert lényege, hogy olyan növényekkel lesz beültetve, amelyek nem igényelnek öntözést, mégis egész évben virágoznak.

A méhek mindig tudnak majd róluk virágport gyűjteni. Egyszerűbben szólva, kevés munkával hosszú időn keresztül szép lesz a több mint 50 négyzetméteres kertecske.

– Amatőrök vagyunk, de lelkesek.

Mivel egyikünk sem kertész, bújjuk az internetet, gyűjtjük az információkat az egyes növényekről

– mondja Andrea, akiről a parkok megtekintése során kiderült, már nagyon otthon van a növényfajok világában.

Esőkert

Lukács Imre polgármester elárulja, hogy

a község zöldterületeinek megújítása és bővítése a falufejlesztési program keretében kezdődött, és tart a mai napig.

Igyekeznek sok pályázatba belekapcsolódni, hiszen kis falu lévén elég szűkösek az anyagi lehetőségeik. A kultúrház melletti és a régi park felső szögletében kialakított esőkertek nagyjából már el is készültek, csak a befejező munkálatok vannak hátra. Ezek lényege, hogy felfogják az esővizet, és a szárazkert ellenpéldájaként itt a nedvességkedvelő növényeknek van ideális életterük. Ebből a pályázatból sikerült a múlt évben kiültetniük száz őshonos gyümölcsfát a falu területére. Traktort is tudtak vásárolni, amivel majd a fák alatti területeket tartják rendben.

kamocsa
 Az önkormányzat mindenben támogatja a kertépítők lelkes csapatát, akikhez a falubeliek oda tudnak állni és közösen alkotni valami nagyszerűt.

Örömmel látom, nemcsak a falu szépül, de a közösség is mindinkább összekovácsolódik, a fiatal generáció pedig szinte belenő ebbe a természetbarát miliőbe. Említésre méltó, hogy nálunk az óvodások nem mindennapi ballagási ajándékot szoktak kapni. Tavaly mamutfenyőt kaptak, az idén pedig fecskefészket. Egyiket se lehet csak úgy félrelökni – mondja a polgármester.

A magukat füvesasszonyoknak nevező lelkes kertépítők a közösségi médián keresztül szervezik a brigádjaikat, de tartottak már előadást a természetközeli parkok jelentőségéről az óvodában is.

A faluban egyáltalán nem meglepő látvány, hogy az anyuka kiskapával és metszőollóval felszerelkezve megy csemetéjével a parkba. Amíg a mezítlábas park melletti játszótéren a gyerekek szórakoznak, addig az anyuka kapálgat, gyomlálgat, gyógynövényeket gyűjt, amiből otthon teát főzhet.   

Megjelent a Magyar7 2020/46. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.