Virágba szőtt élet
Méry Margit néprajzkutató egész életét a felvidéki magyar hagyományok gyűjtésének és feldolgozásának szentelte. Munkásságát az idén Csemadok-életműdíjjal jutalmazták. Irásunkkal igyekszünk bemutatni a Felvidék néprajzkutatójának rendkívül gazdag életét és munkásságát.
A tardoskeddi születésű kutató alapiskolás tanulmányait a háború szakította meg, amit a kitelepítések és a reszlovakizáció követett, amikor a faluját fegyveres katonák zárták körül. Méry Margit családjának egy részét is Csehországba akarták deportálni, de más családokkal együtt elbújtatták őket. A háború után szlovák tanítók érkeztek a tardoskeddi iskolába is, ahol csak 1950-ben folytathatták a magyar nyelvű oktatást.
Méry Margit ezután a komáromi magyar gimnáziumban tanult tovább. Az iskolának volt egy jól működő tánccsoportja, és mivel szeretett táncolni, énekelni, ő is a csoport tagja lett. Egy alkalommal a tanárnője elvitte őket Martosra, ahol az idősebbek megmutatták nekik az ottani táncokat és énekeket.
Ekkor találkozott először a hagyományos paraszti kultúrával.
A középiskola után a táncművészeti főiskolán szeretett volna tanulni, ám a család anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé. Ráadásul édesanyja is megbetegedett, két testvére pedig még gimnazista volt. Ekkor pedagógusként helyezkedett el Tardoskedden, ahol nyolc évig tanított. Most is örömmel emlékezik vissza azokra az időkre. Első dolga volt, hogy megalapított egy tánccsoportot felnőtteknek és gyerekeknek. Akkoriban ismerte meg a nagyközönség a tardoskeddi váskatáncot (eszközös férfitánc – szerk. megj.), amivel több országos versenyen is részt vettek.
Abban az időben a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) néptánckutatója, Tóth István jött a faluba lefilmezni a vaskatáncot. Méry Margit segített neki eljuttatni az adatközlőket Pozsonyba, így ott is készült róluk filmfelvétel. Nevét már a néprajzosok körében jól ismerték. Később Takács András hívta Pozsonyba, a Csemadokba, ahol táncszakelőadóra volt szükség. Nehéz volt a döntés, de végül mégis felköltözött a fővárosba, ahol a Csemadokban végzett munka mellett folytatni szerette volna a tanulmányait.
A Comenius Egyetemen találkozott egykori irodalomtanárával, aki azt ajánlotta, az irodalom helyett inkább néprajzra jelentkezzen. Negyvennyolc jelentkezőből mindössze hatot vettek fel, köztük egyedüli magyarként Méry Margitot. Mint mondja, a diáktársai teljes mértékben elfogadták, sosem érte megkülönböztetés a magyarsága miatt. A harmadik évfolyamtól szakosodni kellett, s mivel mindig is a folklór állt a legközelebb hozzá, azt választotta, és a szakdolgozatát is ebből írta, Tardoskedd hagyományos táncai és táncélete címmel.
Férjével az egyetemi évek alatt kötött házasságot. Az egyetem után a tudományos akadémiához csábították, de mivel akkor született meg az első gyermeke, nem vállalta a munkát. Két év múlva a második lánya is megszületett. Mint mondja, nehéz évek voltak ezek, két kisgyermekkel a nagyvárosban, nagyszülői segítség nélkül. Az anyasági után néprajzi szakelőadóként folytatta a munkáját Pozsonyban.
Falusi tájházakat alapítottak, és néprajzi anyagokat gyűjtöttek. Mint elmondta, még a gyermekek mellett is mindennap kiment autóbusszal Kolonba, ahol kollégájával járták a padlásokat és gyűjtötték a népi eszközöket.
Méry Margit több évtizedes néprajzi pályafutása alatt Dél-Szlovákia minden magyarlakta régióját bejárta, kollégáival gyűjtötték a népzenei és néptáncszokásokat. Akkoriban ez nem volt könnyű feladat, hiszen nem voltak olyan technikai segédeszközök, mint ma. A néptáncot például úgy gyűjtötték, hogy néma felvételt csináltak a táncról, s ezzel egy időben külön rögzítették magnóval a zenét. Ehhez a munkához legalább három ember kellett. Mindezek ellenére csodálatos anyagokat tudtak rögzíteni az egyes falvakban, mondja.
A kutató- és gyűjtőmunka mellett számos más tevékenységbe is bekapcsolódott. Nyáron néprajzi szemináriumokat szervezett, ahol neves magyarországi és szlovákiai előadók léptek fel. Évente néprajzi kiállítást rendezett a zselízi és a gombaszögi népművészeti fesztiválon, ahol a szlovákiai magyar viseleteket, vagy a gyönyörű szőtteseket mutatták be. Virágba szőtt álmok volt annak a népviseleti bemutatójának a címe, amely a fesztivál legsikeresebb része volt. Méry Margit szerint annyi értékes tárgy volt (és van ma is) falvainkban, hogy azokból egy teljes néprajzi múzeumot lehetne létrehozni.
Erdélyi minta alapján pályázatot hirdetett Öltöztesd fel Kati és Péter babát! címmel.
Megadták a babák méreteit, a jelentkezőknek pedig a helyi népviseletekbe kellett felöltöztetniük a babákat, és elhozni a pozsonyi címre. A versenynek rendkívül jó visszhangja volt, a néprajzkutató számára pedig jó alapként szolgált megismerni, hol milyen viseletek vannak.
Ugyancsak közkedvelt volt a Hét hetilapban nyílt rovat, ahol a tizenöt legjelentősebb felvidéki viseletet mutatták be Méry Margit segítségével. Nagyon sok olvasót megnyert a téma, és hetente várták a következő lapszámot. Akadt olyan magyarországi néprajzos kolléga, aki biciklivel járt át a határon megvenni a hetilapot. A pozitív visszhang eredményeként a tervezett tizenöt részből kilencven lett, s később könyv alakban a Szlovákiai magyar népviseletek (1998) c. kötetben láttak napvilágot. 2002-ben a néprajzos következő munkája Szlovákiai magyar parasztviseletek címmel jelent meg.
Beszélgetésünket a néprajzkutató egy ugyancsak kedves emlékkel zárja. 1990-ben néprajzi sorozatot indítottak a rádió magyar adásában, ahol őt kérték fel munkatársnak. A műsornak akkora sikere lett, hogy a leghallgatottabb műsorok közé tartozott, magasan felülmúlva az elvárásokat. Méry Margit ezután a Pátria Rádió munkatársaként dolgozott tovább több mint 15 évig. Ezalatt újra végigjárta a már jól ismert magyar vidékeket, de már modernebb eszközökkel, amelyekkel jó minőségű felvételeket tudott készíteni.
Több mint ezer néprajzi műsort készített, ezek nagy része ma a Szlovák Rádió archívumában található.
Sok esetben értékes és kivételes néprajzi hanganyagról van szó. Méry Margit ennek kapcsán hangsúlyozza, szinte hihetetlen, mennyi mindent tudnak az idős emberek, és hála a technikának, mennyi kincset sikerült megmenteni.
A néprajzkutató büszkén mutatja azokat a leveleket, amelyeket idősebb hallgatóitól kapott. Munkásságáért számos rangos elismerésben részesült, három éve például a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át. Méry Margit 75 évesen ment nyugdíjba, de azóta is nagyon aktív életet él. Mai napig szívesen vállal interjút, és lenyűgözően mesél felvidéki magyar népszokásainkról és hagyományainkról.
Az írás megjelent a Magyar7 2020/9. számában.
