Vigadóbál – Mulatni bolondulásig!
A bálok forgatagából az idei báli szezonban sem marad ki a nevezetes Pozsonyi Magyar Vigadóbál, amely ebben az évben január 31-én kerül megrendezésre. A bál – nevéhez híven – most is a pozsonyi Vigadó, vagy ahogy a pozsonyiak ismerik, a Redut patinás épületének báltermében kerül megrendezésre, hasonlóképpen, mint 2004-től csaknem minden évben.
A Vigadóbál, amely kiemelkedő rendezvénye a pozsonyi és Pozsony környéki magyarságnak, a Liszt Intézet Pozsony támogatásával és a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskolával és Gimnáziummal közös szervezésben valósul meg. Mint minden évben, idén is színvonalas program várja a vendégeket, mindenki számára elérhető áron.
„Támogatóinknak köszönhetően a belépőjegyek a felébe se kerülnek annak, mint ezen a helyszínen más bálok. A pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium diákjainak szülei és pedagógusai pedig további 25%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg a belépőjegyeket. Ezen felül tíz elsőbálozó diák grátisz jegyet kap” – fogalmazott portálunknak Balla Igor főszervező, hozzátéve, ezzel is azt a célt követik, hogy anyagi helyzetétől függetlenül együtt bálozhasson a maroknyi pozsonyi magyarság.
Mint elmondta, annak idején azért választották ezt a helyszínt, mert úgy gondolták, a pozsonyi és környékbeli, de a távolabbról érkező magyar vendégeik is megérdemlik, hogy ebben az őseink által épített impozáns épületben bálozzanak és vigadjanak. Balla Igor azt is elmesélte, amikor az első Vigadóbálon a neves magyar énekes Koós János ebben az épületben vendégművészként fellépett, az épületbe lépve azt mondta, ez szebb, mint a budapesti Vigadó.
A Pozsonyi Magyar Vigadóbálnak minden évben van egy vagy több ismert művészvendége is.
Idén Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő és Vastag Csaba, Fonogram-díjas magyar énekes, aki az X-Faktor tehetségkutató versenyben szerzett országos ismertséget, lesznek a bál sztárvendégei, a Liszt Intézet Pozsony támogatásával.
A 2026-os Pozsonyi Magyar Vigadóbál egyik érdekes újdonsága a szinglik, azaz pár nélküliek asztala. Amint azt Balla Igortól megtudtuk, az új kezdeményezésnek kiváló a fogadtatása, és már szépen alakul az asztaltársasága, de vannak még szabad székek az asztalnál. A szervezők azt kérik, ha valakinek van olyan ismerőse, akinek nincs párja, hívja fel a figyelmét erre a lehetőségre.
A Vigadóbálra a jegyek 160 és 120 euróba kerülnek. Ebben a jegyárban benne van az aperitif, a kétszeri vacsora, a sütibár egész éjjel, a program és a bor is, amely az asztalon várja a vendégeket.
Érdeklődni a [email protected] e-mailcímen és a +421 910 326 333-as telefonszámon lehet.
„Nagyon sokszor halljuk vissza a vendégeinktől, hogy felejthetetlen élményt jelentett számukra a Vigadóbál. Olyan nem mindennapos eseménynek tartják, amelyre érdemes készülni, akár spórolni is rá, akárcsak egy kirándulásra vagy egy wellnesshétvégére” – fűzte még hozzá Balla Igor.