Vidám délután Bajtán
Vártak kicsit-nagyot, aput, anyut, nagyiékat a Kisgombos Népi Játszóház mestereivel való kézműveskedésre és a Kuttyomfitty Társulat Három az igazság című előadására.

A rendezvény szervezője a helyi Csemadok volt. Sztruhár Izrael Diána elnök tájékoztatott, ebben az évben sikerült a Kultminortól támogatást elnyerniük kézműves foglalkozásokra és előadásokra.
– sorolta az elnöknő.
A Kisgombos foglalkoztatói Horváth Ági és Moravcsík Judit nemezeltek a gyerekekkel, megtanították nekik a szalvétatechnikát, minden gyerek nemezelt virággal, képpel, nyaklánccal távozott.
Ági elmondta, az idén először tartottak foglalkozást és éppen itt Bajtán, csupaszív, jókedvű gyerekeknek.
– konstatálta elégedetten a kézműves mester. A Kisgombos következő rendezvénye augusztus elején a nánai nyári tábor lesz, ami már meg is telt, annyira értékes és érdekes programmal várják a résztvevőket.
Sztruhár Izrael Diánától még megtudtuk, a Csemadok berkeiben a továbbiakban kisebb, családias programokat terveznek, hiszen nem tudni, hogyan alakul a járvány második hulláma. A közeljövőben lesz egy túrával egybekötött kézműves foglalkozás, melynek keretén belül a gyerekek megismerhetik a gyógynövényeket. Bejárják a falu határát, az erdőszélet, gyűjtik a növényeket, melyekből aztán lenyomatokat, gyógynövényes párnákat és miegymást készítenek.
Októberben megemlékeznek majd a falu híres kántortanítójáról Drozdy Győzőről, születésének 135. évfordulóján. Ezeken kívül lesz még filmvetítés és karácsonyi műsort is terveznek.
– fogalmazott a Csemadok elnöke.
