2023. március 15., 15:48

Vendégöltözővel bővült a füleki FTC stadionja

Az FTC stadionja új vendégöltözővel és rendelővel gyarapodott. Az önkormányzatnak sikerült e célra a Szlovák Labdarúgó-szövetségtől (SZLSZ) támogatást szerezni. Az elkövetkező hetekben a hazai csapat öltözője is elkészül.

FTC öltözők
Fotó: Fülek város

Az FTC PT elnöke, Visnyai Attila alpolgármester tájékoztatása szerint az öltözők átépítése és a rendelő kialakítása az új bajnokságba, a III. Keleti Ligába való bejutáshoz volt szükséges.

 „Az öltözők eddig sem voltak rossza állapotban. A probléma abban állt, hogy a méretük nem felelt meg a SZLSZ III. ligája szabványainak, ezért le kellett bontani a közfalakat, és kialakítani egy 25 m2-es, 20 ülőhelyes termet. A toalettek a folyosón közösen voltak mindkét csapat számára, ami nem felelt meg. Emiatt új vizesblokkot építettünk közvetlenül az öltözőhöz a SZLSZ követelményeinek pontosan megfelelő számú WC-vel és zuhanyzóval“ – magyarázta.

A szövetség kérése volt az új rendelő kialakítása is a hozzá tartozó vizesblokkal.

„Nemcsak a játékosok elsődleges ápolását biztosítja majd, hanem szükség esetén a stáb vagy a nézők ellátását is” – tette hozzá.

A vendégcsapat öltözője és a rendelő már kész, az elkövetkező hetekben a hazai csapat öltözőjének felújításával fejezik be projektet, ami április végére készülhet el. A projektre Fülek a SZLSZ-től 10 000 eurót kapott, s valamivel több, mint 3000 euró önrésszel járult hozzá. A munkálatokat a városi Közhasznú Szolgáltatások vállalat (VPS) végezte.

FTC öltözők
Fotó:  Fülek város

A VPS alkalmazottjai az utóbbi évek telei alatt a stadion beltereinek fokozatos felújításán dolgoztak. Átépítették az irodákat, a tárgyalót, a játékvezetők helyiségeit, a folyosókat és a lépcsőházat, illetve a játékosok és az edző szállását. A város a tornatermet is teljesen felújította.

„Az utolsó projekttel közelítünk a belterek rendbetételének végéhez. A jövőben a tetőre és a külső részekre kell összpontosítanunk“ – zárta Visnyai.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.