2021. október 27., 10:02

Vass Lajos Népzenei Verseny – Nagydíjat kapott az érsekkétyi Pákozdi Dorina

2021. október 23-án rendezték a XIII. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjét. A budapesti megmérettetésen az érsekkétyi Pákozdi Dorina egyedüli szólistaként képviselte a Felvidéket. Produkcióját, amely egy csallóközi népdalcsokorból állt, a verseny legmagasabb elismerésével, nagydíjjal jutalmazták.

Pákozdi Dorina
Fotó: Pákozdi Angelika
A Csemadok kétévente rendezi meg a Bíborpiros szép rózsa elnevezésű országos népzenei vetélkedőt népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére. A zsűri a kiemelt aranysávot elérő versenyzők közül választja ki azt, aki részt vehet a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjében. Amikor a szólisták közül Dorinát választották ki, csak annyit mondtak, hogy most a fiatalabb korosztály fogja képviselni a Felvidéket”

– tájékoztatta portálunkat Pákozdi Dorina édesanyja, Angelika. Mint mondta, a tehetséges lány felkészítője az Érsekkétyi Egyházi Alapiskola és Óvoda pedagógusa, Molnár Judit, de a kiváló előadóművésznek, Korpás Évának is sokat köszönhet:

Miután megtudtuk, hogy Dorinát küldik erre a versenyre, megkértük Korpás Évát, hogy tanítványaként vegye őt a szárnyai alá. Nagy örömmel igent mondott, s azóta heti rendszerességgel tanítja Dorinát. A tőle tanultak is nagyban hozzájárultak Dorina sikeréhez.”
Amint az a szövetség honlapján olvasható, a Vass Lajos Népzenei Szövetség 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja, segítse a Kárpát-medencében élő és működő népdalköröket, népzenei csoportokat, énekkarokat, nyugdíjas éneklő csoportokat, a népzenét, néphagyományainkat éltető közösségeket, embereket. Segítse a csoportok közötti kapcsolat kiépítését, megtartását, a tapasztalatok átadását. Felhívja a figyelmet arra, hogy a népzene – a nemzeti kultúra szerves részeként – mindig fontos szerepet töltött be, s elősegítette az államalkotó nemzetiség beilleszkedését, saját kultúrájának feladása nélkül.
Sajnos a jelenlegi COVID-helyzet miatt nagyon kevés lehetőség van fellépni vagy versenyezni; a Bíborpiros szép rózsa óta csak egyetlen versenyen vettem részt, így egy kicsit elszoktam a nézőktől és azoktól az éneklésektől, melyeknek ekkora tétjük van. Annak ellenére, hogy nagyon izgultam – pedig magabiztos és nyugodt szoktam lenni a színpadon –, úgy érzem, hogy jól sikerült elénekelnem a népdalokat. Az izgalmam másik oka az volt, hogy az előttem fellépők produkciói mind nagyon profik voltak. Mivel a népdalcsokrom a többiekéhez képest vidámabb és pörgősebb volt, ezért sikerült elég hamar feloldódnom a színpadon és kihozni magamból a legjobbat”

– fogalmazta meg a néptánccal is foglalkozó Pákozdi Dorina, aki a farnadi Nádas Ifjúsági Néptánccsoport tagjaként is tevékenykedik. Mint mondta, nagyon szereti ezeket a közösségeket; imád táncolni, énekelni és találkozni a távolabbi barátaival is, akiket a versenyeken és a táborokban ismert meg.

A mostani modern világban a fiatalokat sajnos kevésbé érdeklik a néphagyományok, pedig úgy gondolom, hogy nagyon nagy összetartó erejük van. Szeretném, ha a fiatalok közül is minél többen vállalnák a néphagyományok őrzését, s hogy ők is megtapasztalják azt az örömöt és boldogságot, amit éneklés és táncolás közben érzek”

– tette hozzá az érsekkétyi lány, aki a DAC-mérkőzések gyakori látogatójaként bízik benne, hogy egy alkalommal majd ő is elénekelheti a stadionban a Nélküled című dalt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.