Várt, ha nem is jött levél...
Tegnap 104 évesen az égi hazába költözött Hóz Mariska néni, aki talán az utolsó hadiözvegy volt a Felvidéken. Férjét 1942. november elsején látta utoljára, akihez mindhalálig hű maradt.
Mariska néniből élete végéig olyan derű áradt, ami csak azon emberek sajátja, akik végtelen Istenre hagyatkozással tudják élni életüket. A rózsafüzért az utolsó percéig a kezében szorongatta, szokta volt mondani, még a bot sincs annyiszor a kezében, mint az olvasó. A 102. születésnapján, sőt már a századikon is arról mesélt, eleget élt már, ha a jó Isten magához szólítja, örömmel megy. Az álom sokszor elkerülte, ilyenkor végig imádkozta az éjszakát a családjáért, a megholtakért, a betegekért, a szenvedőkért, a békéért.
Mariska néni, aki 1918. január 20-én született, Szőgyén legidősebb emberént távozott az élők sorából. Az öt testvér közül ő volt a legfiatalabb. Kemény élete volt, zsenge korától segítenie kellett a földeken, tizenéves korában gyomorrákban szenvedő édesanyját ápolta, 13 évesen maradt félárván. Alig volt 18 éves, amikor férjhez ment Hóz András férfiszabóhoz. Amikor megszületett kisfiuk Imre, már érezni lehetett a háború előszelét. Férjét behívták katonának, így az alig láthatta kicsi fiát. Komáromban találkoztak utoljára, a vagon indulása előtt sikerült röviden beszélgetniük. Annyit mondott, Oroszországba mennek. Csak utánpótlásnak – próbálta nyugtatni élete párját már a vagonból integetve. Ekkor látta utoljára, és 2003-ig nem is tudott róla semmi biztosat.
...ha unszolta bárki is, hogy nem kell várni már - ugyanúgy, mint Konstantin Simonov versének asszonya. Férje ott élt gondolaiban, kisfiának is sokat mesélt róla. De nem adta át magát a búnak. Keményen dolgozott és a postától ment nyugdíjba. 2003-ban végre a magyar honvédelmi minisztériumtól is megérkezett a válasz keresetükre, amiben közölték, Hóz András Obojannál, a Don környékén eltűnt.
Mariska néni azóta eltemette fiát is, ő magát menye Rózsika ápolta, akinek szintén nem mindennapi az életútja, hiszen több mint 60 évig élt anyósával egy háztartásban attól a naptól kezdve, amikor férjhez ment a fiához, Imréhez. Jóban-rosszban, egymást támogatták, a nagyika drága menyemként emlegette.
80 év elteltével követte eltávozott férjét a hadiözvegy. Legyen neki könnyű a föld!
