Várszegi Asztrik: Az aktív szeretet az, ami megőriz bennünket
Mi az, ami segíthet nekünk, hogy ne veszítsük el önmagunkat ebben a rohamosan változó mai világunkban, ami szilárd pontokat jelenthet a káoszban? Egyebek mellett erre a kérdésekre is megpróbált válaszokat adni az a beszélgetőest, amely a Csemadok pozsonyi székházában valósult meg. A beszélgetés során Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát úr igyekezett gondolataival segítséget nyújtani az eligazodásban, beszélgetőtársa ebben Csáky Pál író, volt miniszterelnök-helyettes és EP-képviselő volt.
A „Nem elveszni a modern világban” című beszélgetés, amely a XXXIX. Városi Kulturális Napok keretében valósult meg, a Csemadok Ligetfalui Alapszervezete szervezésében valósult meg, a társszervezők a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség, a Pozsonyi Casino, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya és a Liszt Intézet Pozsony voltak.
– ismertette az apát úr életútját röviden Zsidek Veronika, a ligetfalui alapszervezete elnök asszonya.
Az est első részében a főapát úr a bencés szerzetesrend történetéről beszélt. Említést tett Szent Benedek 1500 éves Regulájáról, a szerzetesek szabálykönyvéről, amelyet a bencések követnek. „Ennek az 1500 éves vonulatnak vagyunk bizonyos értelemben mi is egy mellékága, a 996-ban Pannonhalma Szent Márton-hegyén alapított bencés apátság, amelyet Észak-Pannónia provincia missziós kolostorának alapítottak" - mondta a főapát út. Mint elmondta, a tatárjárásig mintegy nyolcvan bencés apátság alakult a történelmi Magyarország területén, amelyek feladata az volt, hogy a „környéket megtermékenyítse, példát adjon”.
A pannonhalmi bencés szerzetesrendet több fájdalmas vágás is érte a történelem során: először jött a török hódoltság, majd az újraszerveződés után II. József oszlatta fel a szerzetesrendet. Mígnem az 1800-as évek elején az akkori uralkodó úgy gondolta, a felvilágosodás szelleme ellen a katolikus egyházat is be kellene vetni, hogy megóvják a francia forradalom eszméjétől Európát. Ekkor sorra hozzák létre a szerzetesgimnáziumokat, az apátok dolga az volt, hogy tanárokat produkáljanak, ecsetelte a főapát úr.
– fogalmazott a főapát, hozzátéve, ennek a színes közösségnek az első fájdalmas vágása a 20. században a Trianon volt, mert a Dunától északra lévő részeket, iskolákat, plébániákat lecsatoltak.
A második világháború után a kommunista hatalom az öt bencés apátság közül csak Pannonhalmát hagyta meg, a nyolc bencés rendházból (a kilencedik a komáromi volt) is csak egyet hagytak meg: a győri rendházat. A 260 bencés atyából, akik közül 220-an fogadalmas szerzetesek voltak, felszentelt papok, és tanári diplomával rendelkeztek, azaz „a bencés rend egy szellemi-lelki nagyhatalom volt a töredék Magyarországon is”, maradt 74, fogalmazott a főapát úr. Mint mondta, a rendtársak egy része ezt követően Rómán keresztül az ötvenes években kiszivárgott, és két szerzetes közösséget hozott létre, illetve erősített: Észak-Amerikában a Woodside-i perjelséget és iskolát és São Paolóban egy apátságot és iskolát.
A rendszerváltás után a bencések is visszakapták a szabadságukat, Várszegi Asztrik 1991-ben lett Pannonhalmán főapát, ahol a rend újraépítése volt a főfeladata, új hazát, új országot, új kolostort kellett építeni.
„Túléltük a kommunizmust, ami halálra ítélt bennünket” – mondta. Hozzátette, él és tevékenykedik a Pannonhalmi főapátság, virágzik a Tihanyi apátság, van utánpótlás. Pannonhalma felélesztette a bakonybéli kolostort, fiatal szerzetesekkel. Győr egy nagy iskolával megújulva próbál létezni, és visszavették a területi apátságukat is, sajnos a Dunától északra nem tudtak növekedni, és menet közben elveszett Woodside is, a Szent Gellért apátság azonban megmaradt São Paolóban, 10 bencés szerzetessel, igaz, ők már nem magyarok.
Az est hátralevő részében a kereszténység mai világunkban betöltött szerepéről esett szó. Csáky Pál kitért a szerzeteskolostorok szerepére a múltban, mint mondta, minimum ezer évig a kolostor volt az iskola, ott tudtak olvasni, írni, ott tudták tanítani gazdálkodni, számolni az embereket, Európa nem tudott volna felemelkedni nélkülük, tette hozzá. Várszegi Asztrik elmondta, a 996-os kolostoralapításban valóban benne foglaltatott az iskolaalapítás is, az intézményes polgári képzésben pedig 1802 óta vesznek részt a magyar bencések.
Szó esett a beszélgetés során a rendszerváltásról is, amely kapcsán a főapát úr azt mondta, megítélése szerint nem sikerült a rendszerváltás Magyarországon az egyház szempontjából.
– mondta, hozzátéve, a katolikus egyház kötve volt a hatalomhoz, nagyon nehéz volt a leoldódás, az anyagi függőség okán ezt nem is sikerült megoldani.
Ennek kapcsán az apát úr elmondta azt is, egymáshoz is másként kell viszonyulnunk, nem mindig mástól várni a megoldást. „A kabátot újra kellene gombolni, nem lehetünk egymás ellenségei, honfitársak, magyarok vagyunk, azonos jogokkal, a honpolgári tiszteletet is meg kell adnunk egymásnak, akkor is, ha másként gondolkodunk dolgokról” – fogalmazott, hozzátéve, az aktív szeretet az, ami megőriz bennünket. Csáky Pál szerint talán
a legfontosabb dolog veszett el a rendszerváltás óta eltelt harminc évben, az, hogy minőségibb társadalmat tudjunk építeni, tudjuk egymást tisztelni, és a fontos dolgokat megbeszélni, s a többség döntése alapján valahogy lemenedzselni azt.
Milyen jövő vár a kereszténységre az egyre erősödő szekularizáció mellett, hogyan újuljon meg, hogy ne vesszen el ebben a modern világban? „Receptet mondani erre nagyon nehéz, de a jelen helyzetben senki sem mondhat le a történelmi hagyományáról. Nekünk keresztényeknek eszmélődnünk kell, s rájönnünk, hogyan lehet ezt az újragondolást úgy elérni, hogy abból az egész magyar társadalomnak és adott esetben a felekezeteknek haszna legyen. Nem azért, hogy öncélúan haszna legyen, hanem azért, hogy a hívő embereket szolgálja.
– fogalmazott a főapát úr. Csáky Pál hozzátette, a jövő rákényszerít bennünket arra, hogy ezeket a kérdéseket újragondoljuk. Rá kell jönnünk, hogy egy társadalomban sokkal több olyan fontos elem van, ami összeköt bennünket, amire a civilizációnk is épül, mint ami elválaszt bennünket, mondta.
– tette még hozzá Csáky Pál.
