Várostörténeti szimpózium – Dunaszerdahelyről
A Csallóközi Múzeum kiállítótermében Dunaszerdahely újkori krónikája címmel rendezték meg azt a szimpóziumot, amelynek előadói, különféle aspektusokból, a járási székhely 1945 utáni történetével foglalkoztak.
A konferencia nem előzmények nélküli, ugyanis 2023 decemberében ugyanazon a helyszínen Vajda Barnabás történész, a komáromi Selye János Egyetem docense Dunaszerdahelyről szóló könyvsorozatának legújabb darabját mutatta be. Akkor a szerző levéltári forrásanyagokra támaszkodva különféle „szűrőkön” át vizsgálta Dunaszerdahely városát a szocializmus időszakában, s mint akkor hangsúlyozta, ugyan kritikus az adott korszakkal szemben, de a munkáját hitelesen végző történész számára nem lehet kérdéses a tényszerűség.
A 2019-ben megjelent első kötetben Dunaszerdahely 1945 és 1989 közötti várostörténetének forrásanyagaival találkozhatunk, a 2021-es kiadású második könyvben a Dunaszerdahelyi Református Egyházközség presbiteri jegyzőkönyvei lelhetők fel az 1941 és 1990 közötti időszakból, a sorozat következő része pedig a városról tartalmaz történeteket az adott időintervallumban. Időközben elkészült a sorozat negyedik része is, amely életrajzi lexikon. Készülőben vagy egy terjedelmes, több mint ezeroldalas várostörténeti monográfia, amely a kiragadott bő ötven esztendő feldolgozása. A Szövetség a Közös Célokért, a Selye János Egyetem, továbbá a Nagyszombat Megyei Önkormányzat és a Csallóközi Múzeum szervezésében, a város támogatásával megvalósult szimpózium az egyik szálával ehhez a tervezett monográfiához kapcsolódott, a másik szálával pedig – egyik programpontjaként – a Dunaszerdahely első írásos említésének 770. évfordulójához kötődő rendezvénysorozathoz.
– hangsúlyozta Vajda Barnabás, a szimpózium fő koordinátora, aki hozzátette, hogy az előadók különböző perspektívából közelítik meg a témát.
Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója köszöntőjében külön kiemelte Vajda Barnabás szerepét a szimpózium létrejöttében, hiszen – mint mondta – az ő lelkiismeretes szakmai munkájának köszönhetően valósult meg az esemény, és ő volt az is, aki a neves professzorokat Dunaszerdahelyre hívta. Hájos Zoltán polgármester szerint jobb időpontot aligha találhattak volna, mint Dunaszerdahely legnagyobb eseményének, a Csallóközi Vásárnak az idejét, és amikor a város írásos említésének 770. évfordulóját ünnepelik.
– fejtette ki a polgármester.
Popély Árpád történész, a SJE docense kiváló ismerője a szlovákiai magyarság történetének. Dunaszerdahely politikatörténete 1945–1991 között, a kommunista Csehszlovákia kontextusában című előadásában a város és a csehszlovákiai magyar társadalom '45 utáni történetét kísérelte meg értelmezni politikai aspektusokból. Megtudtuk tőle, hogy a második világháború utáni években létrehozták a nemzeti bizottságok hálózatát, ugyanakkor a kassai kormányprogramhoz igazodva azokban a járásokban és településeken, ahol nem a szláv lakosság volt többségben, vagyis ahol „államilag megbízhatatlan lakosság” él, például magyarok, nem hozhattak létre nemzeti bizottságokat, és azokon a helyeken közigazgatási bizottságokat neveztek ki.
A németeket és a magyarokat gyakorlatilag kizárták a településeik, járásaik igazgatásából és irányításából, és így történt ez Dunaszerdahelyen is. A város lakosságát azonban elkerülte a csehországi deportálás.
– Általában a falusi, vidéki földműves lakosság volt az, amelynek el kellett szenvednie a csehországi deportálást, azon egyszerű oknál fogva, hogy a deportáltakat általában mezőgazdasági munkára fogták – mondta Popély Árpád, aki előadásában többek között megemlítette, hogy a felvidéki magyarok közül a csallóközi magyarság volt az, amely a legcsekélyebb mértékben reszlovakizált. A történész beszélt továbbá Dunaszerdahely Városi Nemzeti Bizottsága és a járási szervek közötti viszonyokról, „hatalmi harcokról”, összefonódásokról is.
Gaucsík István gazdaságtörténész, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa Dunaszerdahely szocialista városfejlesztése és gazdasági modernizációja című előadásában Vajda Barnabás könyvsorozatának harmadik részére is reflektálva, a szocializmus korabeli Dunaszerdahely térhasználati, téralakítási aspektusaira és építkezési szokásaira koncentrált. Adatokkal szemléltette a munkaerő alakulását, a nők szerepét, a helyi gyárak és szolgáltatások (át)alakulását a város akkori költségvetéséig bezárólag. A szocialista gazdaságpolitika a nyugati kereslet-kínálat modelltől eltérően az egész keleti blokkban tervutasításos volt és az állami tulajdonon alapult. Ez alól természetesen Dunaszerdahely sem volt kivétel, ám jellemzően az iparba vándorolt át a munkaerő, ami a hagyományos mezőgazdasági térségben munkaerőhiányt okozott.
Az előadáson a szocialista modernizáció sikereire és kudarcaira is elhangzottak példák. Sikerként Dunaszerdahely regionális szerepének erősödését, a lakásépítést és munkahelyteremtést említette a történész, kudarcból azonban jóval több is akad. Ezek között szerepel a gazdasági függőség, a munkaerőnek a mezőgazdaságból az iparba történő integrálása, a Pozsonyba ingázók magas száma, a nők foglalkoztatottságának az országos átlagtól jóval alacsonyabb szintje, a helyi gazdaság gyengesége. A lakótelepi és a magán építkezéseknél („kockaházak”) jellemző volt az anyaghiány, illetve az építkezések minősége gyakran alacsony színvonalú volt. A szolgáltatások hiánya, azok alacsony színvonala és az identitásvesztés is súlyos hatással volt a közösségre.
Miklós Péter, a Szegedi Egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művelődéstudományi Tanszékének docense társadalomtörténeti megközelítést alkalmazva, elméleti-módszertani szempontok alapján hasonlította össze a Kádár-korszak alatt (Dunaszerdahelyhez viszonyítva) nagyjából azonos méretű és népességű Hódmezővásárhelyet a csallóközi járási székhellyel, miközben hangsúlyozta, hogy ilyen munka során mindig a tényekre kell hagyatkozni és sosem szabad elfogultan ítélkezni.
Záró előadóként Nagy Attila helytörténész, Dunaszerdahely egyik legjobb ismerője a város emlékezetkultúrájával és jelenkori történetével foglalkozott. Nagy Attila szerint Vajda Barnabás hitelesen mutatja be, hogy miként vált Dunaszerdahely a 20. század második felében egyszerre a túlélés és az identitáskeresés helyszínévé. Mint mondta, a város története ott valóban a közösségi emlékezet és a térbeliség keresztmetszetében bontakozott ki.
Megjelent a MAGYAR7 39. számában.
