Varázslatos Szlovákia, varázslatos Nógrád és Gömör
Mintegy nyolc éve indította el Szlovákia tájait bemutató fotókönyvsorozatát a CBS Flying Team Kiadó, amely immár bejárta egész Szlovákiát, így Dél-Szlovákia csodálatos tájait is. A sorozat nemcsak tájakat, hanem tehetséges fotósokat is felfedezett, így a mostanában megjelent, Losoncot és Rimaszombatot bemutatott kötetekben többek között Micsuda András, Kusza Tamás és Tódor Péter képei is szerepelnek.
Szlovákia az égből, avagy légi felvételeken – ez volt a sorozat nyitó darabja, s ezt követték az egyes régiókat bemutató kötetek. Így került sor előbb a Nógrádot és Gömör-Kishontot légi fotókon bemutató impozáns, kemény borítós, műnyomó papírra készült, téglalap alakú könyvek kiadására, majd ahogy mondani szokták, evés közben jött meg az étvágy, s így folyamatosan bővítették a sorozatot.
Négy éve Rimaszombat és környéke címmel új kiadásban jelent meg a légi felvételeket tartalmazó kötet, amely Bohuš Schwarzbacher cserpataki fotós munkáját dicséri. Egyedülálló fotók egész sora jött létre, hisz eddig csak keveseknek adott meg madártávlatból látni ezt a romjaiban és leépültségében is varázslatos tájat, mégpedig tavasztól a télig bezárólag. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” – mormoljuk magunkban a képekben gyönyörködve Radnóti halhatatlan sorát, bár a képek ezt sokszorosan megcáfolják, de mi még így is többet is tudunk erről az általunk annyiszor elátkozott, mégis annyira szeretett tájról, amelyet képtelenek vagyunk elhagyni, de ha elhagyjuk is, időnként mégis vissza-visszatérünk hozzá. Különleges élmény felülről nézni a tájat, sok-sok meglepetés vár ránk.
Több kiállítása is volt már, 2015-ben mutatkozott be a nagyközönség előtt a Nők a tájban című nagy sikerű közös kiállítással, amelyet Kresnye András és Mihályi Szabolcs társaságában követett el, s amely tárlatot rimaszombati bemutatója után Füleken, Nagybalogon, Balogfalán és a várgedei Sztojkovits-kastélyban is láthattak az érdeklődők. Pár évre rá Rimaszombatban, a Városháza Galériában rendezte meg az első önálló kiállítását. András nem ijed meg a sokszor rá leselkedő veszélyektől sem, fotózott már a somoskői várban is, miközben röpködtek körülötte a villámok. Micsuda András már társzerzője a rimaszombati kötetet közvetlenül megelőző, Losoncot és környékét bemutató kiadványnak is.
Ebben a kiadványban két képpel, a rimaszombatiban pedig egy fotóval van jelen a Gömör és Nógrád határán élő, sőregi Tódor Péter is, aki elsősorban szintén a táj szerelmese, s ahogy idősebb kollégája, ő is biciklijén járja a vidéket.
Szülőfalujáról, s a közvetlen környékéről több ezer felvételt készített eddig, kedvence a helyi Dánoskő, amelyről ma már kevesen tudják, hogy egykor ott/azon állt a Bagolyvár. A kötet igazi nagy meglepetése a rimaszombati, de a nyilvánosság előtt most bemutatkozó Kusza Tamás, aki 18 képével van jelen a kötetben. Mint mondja, a kötet szerkesztői nem adtak meg konkrét helyszínt, ahogy konkrét témát sem, hanem a beérkező képekből állították össze a könyvet, s Miroslava Osvaldová látta el a fotókat lírai szövegekkel, amelyek két nyelven, szlovákul és angolul olvashatók, de az egyes települések és bemutatkozó iskolák és szervezetek szövegei igény esetén magyarul is. Csak sajnálhatjuk, hogy több magyar fotós nem jelentkezett, holott a mr említett Kresnye András mellett Kovács Roland, Rabec László vagy Csuvaj Tamás is bizonyította, hogy van érzéke a tájfotózáshoz (is).
S idézzük még egy gondolat erejéig Radnótit:
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Aki kézbe veszi a sorozat egyes darabjait, az szintén megerősödik a hitében, hogy bármennyire leépítették ezt a tájat, mégiscsak itthon vagyunk. Még mindig itthon.
A kötet könyvesbolti forgalomban is kapható, de beszerezhető az egyes alkotóktól, a kötetben szereplő községek községi hivatalaiban és természetesen a kiadó elérhetőségein (www.cbs.sk) is.
