2021. február 25., 17:05

Változnak a parkolás feltételei Érsekújvár központjában

Tavaszi nagytakarításról, piros konténerekről, a parkolási feltételek változásáról szólnak a február végi érsekújvári önkormányzati hírek.

Fotó: Bokor Klára

A városközpont parkolóhelyei fizetősek. A kimutatás szerint a Novovital dotációs szervezet bevétele a parkolódíjakból az utóbbi időben a negyedére csökkent.

Véleményük szerint ennek oka nem csak a kevesebb parkoló autó, de a sofőrök alacsonyabb fegyelmezettsége is. Ezért a dotációs vállalat új parkolórendszert vezet be.

Március elejétől a városközpontban már nem csak a parkolóautomatákból lehet parkolójegyet váltani, mint eddig, hanem mobilalkalmazáson és SMS-en keresztül is. Március 15-ig az elektronikus fizetés próbaüzemben fog működni.

A cég megosztja majd tapasztalatait a városi rendőrséggel és közösen fognak ellenőrizni. Március 15-ig azonban csak figyelmeztetni fogják a fegyelmezetlen gépjárművezetőket. Az eddigi 45 percre szóló parkolódíjak a városközpontban ezután egyórásra módosulnak. A parkolás kizárólag az elektromos autóknak lesz majd ingyenes.

Rövidesen itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak,

a jelenlegi korlátozások miatt azonban kicsit ki kell tolni ennek az idejét legalább március 19-ig kijárási tilalom végéig.

Kihelyezték már a város különböző pontjaira az Asekol cég 12 piros konténerét,, amelyekbe a kisméretű elektromos hulladékot lehet gyűjteni. Ezek azonban csak akkor maradhatnak a város területén, ha azokat a lakosok nem fogják megrongálni.

Az önkormányzat ígéretet tett arra, hogy a konténereken a magyar nyelvű feliratokat pótolni fogja.

A piros gyűjtőládába való a szórakoztató elektronika, távirányító, fejhallgató, hangszóró, házimozi, fényképezőgép, laptop, elektromos játékok, mobiltelefon és más hasonló kis elektrotechnika. Amik viszont nem dobhatók a gyűjtőládába azok az égők, izzók, televíziók és képernyők. 

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.