Ukrán menekülteket fogadott be Deáki. Keserves emberi sorsok. Meggyötört gyermeki lelkek
Ukrán menekült anyáknak és gyermekeknek nyújtott azonnali és hatékony segítséget Deáki község önkormányzata. A bajba jutott családot a kultúrházban szállásolták el. A nagyobb gyermekek életük legnagyobb traumáját élték át: a bombázások elől menekültek el Ukrajnából. Deáki polgármestere szerint Szlovákia jogilag és logisztikailag egyáltalán nincs felkészülve és berendezkedve a menekültáradatra. A dolog több sebből vérzik.
Jakócs Krisztinával, Deáki polgármesterével a kultúrház előtt találkozunk. Előzetes telefonos egyeztetés alapján annyit mondott, az ukrán család: a nagymama, a lánya és menye, valamint a hat unoka mindennel el van látva, talán a gyerekeknek lehetne babát, kisautókat hozni. Épp a játékcsomagot pakolom ki az autóból, a polgármester asszony telefonon intézi egy adományozott hűtő eljuttatását a deáki kultúrházba. Elmondja, szeretne egy újabb konyhát berendezni a hatalmas épületben, hogy a lehetőségekhez mérten több családot is fogadni tudjanak, és ne kelljen a kultúrház fő helyiségeit se kivonni a forgalomból. A deáki kultúrház felső emeletén több szoba és egy nagyterem is található, összpontosításokat, találkozókat szoktak itt tartani, így be vannak rendezkedve az éjszakai szállásadásra is.
A frissen befogadott család részére új edényeket is vásároltak, hogy főzni is tudjanak maguknak, a kultúrházban van mosókonyha is, úgyhogy teljes mértékben el tudják látni magukat és gyermekeiket a bajba jutott édesanyák. A kultúrház udvarában két ukrán rendszámú autó parkol, ezekkel menekült el a család. Hogy pontosan honnan jöttek, nem sikerült megértenünk, a polgármester elmeséli, az orvosként dolgozó Kitti lánya ukrán ismerősének ismerősei az érintettek, valószínű, hogy jómódú családról van szó, gyógyszerészetük és optikájuk, nagy házuk van Ukrajnában.
Akkor menekültek el, mindent hátrahagyva, mikor meghallották a Csernobil környékén zajló bombázásokat, lövéseket. Annyit tudni, hogy a lakóhelyükön most fehéroroszok vannak, nem tudják, mire érkeznek majd haza, ha vége lesz ennek a vérontásnak.
Az egyik édesanya kisgyermekeivel töltött az autóban napokat, míg anyósától és sógornőjétől elszakadva sikerült átjutnia a határon. Úgy mesélik, talán 5-10 km-t tudott megtenni három nap alatt, míg a másik autóban utazó családtagok már Humennén várták őket. Hiába akarta a Vöröskereszt legalább a gyerekeket elvinni az autóból, az anyuka nem adta őket, mindenáron egyben akarta tartani a családját.
Az átmeneti otthonná alakított kultúrházba belépve gyermeksírást hallunk. A polgármester asszony szomorúan mondja el, az egyéves baba szinte azóta sír, hogy a család közel egy hete megérkezett Deákira.
A tízéves gyermek akkora traumát élt át, hogy a szobájából se hajlandó kijönni, a nyolcéves kislány bizalmatlanul sétál el mellettünk, egyedül a négyéves, szőke, kékszemű Alinka mosolyog ránk, örül az új babának,
majd kézenfogva vezet végig az otthonná avanzsált kultúrházon, elárulja, hogy az itt kapott új babájának az Adelina nevet adta. Az ukrán hölgyek nem kívánnak nyilatkozni, beszélgetni se nagyon, rettenetes sokk hatása alatt állnak. A fiatal anyukát a konyhában találjuk, nagyon szép asszony. Pár szót váltunk, szlovák nyelven biztosítom arról, hogy imádkozunk értük, ő ukrán nyelven köszöni meg a szavaimat. Most hálás vagyok a szláv nyelvtudásért, hiszen legalább alapszavakban megértettük egymást.
Jakócs Krisztina polgármester asszony egy kis szobába vezet, amely zsúfolásig megtelt adományokkal. Mint mondja, mikor a család megérkezett, és kiderült, hogy baba is van velük, a szomszéd falu, Pered polgármestere, Agócs Kőrösi Ildikó hozott azonnal kisbabának való pelenkát, holmit, tápot a saját gyűjtésükből. A falu vezetője elmondja, bizony, most is szinte csak egymásra számíthatnak a polgármesterek, mint az országos tesztelésnél,
Szlovákia kormánya most sincs felkészülve, az értelmetlen rendeletek megnehezítik az önkormányzatok munkáját.
Elsősorban azt kellene feltérképezni, hogy hol vannak elszállásolva menekültek a faluban, a környéken, magánszemélyeknél. Annak érdekében is, hogy az adományokkal segíteni tudjanak. Hiszen, ha valaki menekülteket fogad be, akkor őket el is kell látni. A folyamat, hogyan kell erre támogatást szerezni, reális lesz -e ez egyáltalán, még nagyon gyerekcipőben jár, nem tisztázott.
A problémát az is jelenti, hogy a menekültek kilencven napig turista-státuszban tartózkodnak Szlovákiában, ezáltal ez nehezíti a munkavállalást, az orvosi ellátást, az élet szinte minden területét.
Az idegenrendészet is azt mondta, nem kell őket regisztrálni kilencven napig – magyarázza Deáki polgármestere.
„Mondtam a járási hivatalban, hogy jelöljék ki azt az orvost, aki ellátja ezeket az embereket, hiszen bármi történhet – szülés, halálozás, elfogynak a gyógyszerek. Hova fogunk akkor menni, ki fogja ezt fizetni? – folytatja Jakócs Krisztina. A válasz az volt, ha ilyen előfordul, hívjuk ki a mentőt, az állam pedig rá fog jönni, hogy ezt is oldani kell. Meg, hogy ehhez a témához még csak most kezdik kidolgozni az egészségügyi minisztériumban a szükséges rendeleteket. A polgármesterek azonban nem várhatnak utasításra, mindig oldják az adott helyzetet.
„Nekem most talán meg fog kellenem kérni egy orvost, aki pro bono látja majd itt el a háborús menekülteket, de baj esetén melyik kórházba fogjuk vinni őket, hogyan jutunk majd hozzá azokhoz a gyógyszerekhez, amiket esetleg nem tudtak elhozni magukkal. Ugyanis adminisztratívailag, ha nincsenek regisztrálva, akkor biztosításuk sincsen.
Jelenleg nincs bebiztosítva a háborús menekültek orvosi ellátása
– ecseteli a helyzetet Jakócs Krisztina. Hozzáteszi, Pered polgármestere, Agócs Kőrösi Ildikó, aki Nyitra megyei képviselő is, készül felvetni a megyén a problémát, mit lehetne ebben az esetben tenni. Természetesen vannak orvosok, akik, ha kell, gyorsan el tudják látni a betegeket, de nekik is kötelezettségeik vannak a biztosító felé,
jelenleg úgy áll a helyzet, ha gyógyszert kellene felírni az Ukrajnából menekülteknek, akkor azt az orvos is csak „feketén” tudná megoldani.
A polgármester az alapiskola kérdését is elkezdte oldani, de Ukrajnában teljesen más az iskolarendszer. A Deákin befogadott család pedig úgy nyilatkozott, a gyerekek online kapják a saját iskolájukból a tananyagot. Az iskolaköteles gyermek viszont olyan rossz pszichikai állapotban van, hogy nem is valószínű, hogy tudna iskolába járni.
Következő kérdés, hogy ki fogja fizetni a faluknak a háborús menekültek ellátását, erre sincs még rendesen kidolgozott legiszlatíva. A falvak természetesen szívből, jó szándékkal ellátják, elszállásolják a menekülteket, egyelőre a lakosok adományai elegendőnek bizonyulnak. Az emberek nagy-nagy szeretettel hozták az adományaikat.
„Látni, hogy ezek a hölgyek, akik ide érkeztek hozzánk, jómódban éltek. Nagyon nehéz nekik elviselni, hogy most hirtelen adományokból kell élni, kezdetben nem is akartak elfogadni semmit.
– folytatja a polgármester, aki már kihirdettette a faluban, hogy jelentkezzen minden lakos, aki háborús menekülteket szállásolt el, hadd jusson mindenkinek az adományokból. Közben a belügyminisztérium Válsághelyzeteket Kezelő Osztálya utasítást adott ki, hogy a községi, illetve városi hivatalok kötelesek bejelenteni az Ukrajnából érkező háborús menekültek létszámát. Az utasítások azonban később érkeznek, mint ahogy a települések vezetőinek reagálniuk kellene.
A polgármesterasszony felelősségteljesen le is teszteltette a kultúrházba érkező menekülteket. Ehhez is muszáj volt a községháza alkalmazottainak a tesztjeit felhasználnia, hiába kért ugyanis tesztet az állami raktárakból, onnan azt a választ kapta, hogy nem kaphat teszteket, mert azokat jegyzékbe kell venni. A bankok kérdését is oldani kell, hiszen ezek a menekültek hiába rendelkeznek készpénzzel, ha nem tudják euróra beváltani, nem tudnak számlát nyitni, hogy esetleg visszaküldjék az otthonmaradottaknak a pénzt. Nagyon sok itt a nyitvalevő probléma.
– fakad ki a polgármester, aki csak bízni tud abban, hogy ezek az embertelen problémák gyorsan megoldódnak.
