2020. november 21., 12:00

Újabb tesztelés Kicsinden

A mostani hétvégén az érsekújvári járás négy településén kerül sor tesztelésre, ebből egyetlen magyar faluban, a Párkány közelében található Kicsinden.

tesztelésre előkészített terem

A részletekről Pásztor Ritától Kicsind polgármesterétől tájékozódtunk.

Az országos tesztelésen községünkben 471 személy volt tesztelve, ebből 223 volt helyi lakos, a többiek a környékről érkeztek, főleg Párkányból, mert ott hosszú volt a várakozási idő. Kilencen bizonyultak pozitívnak, közülük öt helyi lakos. Ezzel 1,91 százalék volt nálunk a fertőzöttek száma. Már az első tesztelés alkalmával nagyon aprólékosan kijelöltünk mindent a kultúrházban, hogy a tesztelés gördülékeny és folyamatos legyen. Ennek most is hasznát vesszük - mondta a község vezetője.

Egyelőre tudják finanszírozni a tesztelések során felmerülő kiadásokat, bár egyszerűbb lenne a helyzetük, ha az állam már kifizette volna az elő tesztelés alkalmával benyújtott költségeket. Remélik a költségvisszatérítés az év végéig megvalósul, mert kisközség lévén, nagyon hiányozna ez a költségvetésből.

tesztelésre előkészített terem

Az emberek felelősségteljesen állnak a teszteléshez, ami talán azért is van, mert állandó és folyamatos az erről való tájékoztatás. A lakosok a hangosbemondón keresztül jutnak információkhoz, akik feliratkoznak az elektromos hirdetésekre, azok megkapják mailben is.

A mai napról szólva elmondhatom, folyamatosan érkeznek emberek. Reggel nyolckor már hét személy várakozott. Ez örvendetes, mert látni, felelősséggel állnak a közösséghez, számít nekik nem csak a saját, de mások egészsége is.

"Egyébként jó az együttműködés a katonasággal, a párkányi rendőrséggel, a tűzoltókkal, az újvári krízisközponttal és a kiszolgáló személyzettel. Ezt a pozitív hozzáállást annyira értékeltem, hogy az országos tesztelés után a személyzet minden tagjának névre szóló köszönőlevelet küldtem a község nevében" - árulta el a polgármester.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.