Új óvoda és iskolafejlesztés Rimaszombatban
Újabb fontos oktatási beruházás valósul meg Rimaszombatban. A Dúsa úti lakótelepen, ahol főként hátrányos helyzetű roma családok élnek, új óvoda épül, miközben az iskola is jelentős felújítási támogatásban részesült. A fejlesztések összértéke megközelíti az 1,3 millió eurót.
Az önkormányzat a Helyreállítási és Ellenálló-képességi Terv forrásaiból csaknem 964 ezer eurót nyert egy teljesen új óvodai épületszárny felépítésére. Az új intézmény 66 kisgyermek számára biztosít majd férőhelyet, ami jelentősen enyhíti a jelenlegi kapacitáshiányt. A beruházás kivitelezője a rimaszombati Expresstav cég, amely augusztus 18-án vette át az építési területet. A munkálatok az ütemterv szerint haladnak, az épület átadását 2026 áprilisának végére tervezik.
Az új óvoda az alapiskola udvarán kap helyet, és egy fedett folyosó köti majd össze a meglévő intézménnyel. A kétszintes, nyeregtetős épületben három önálló csoportszoba és egy étkező lesz.
– Jelenleg az óvoda kapacitása mindössze 26 fő, ami messze nem elegendő az óvodáskorú gyermekek számához képest. Sok a három- és négyéves, akiknél indokolt lenne az óvodai elhelyezés, de új kérelmeket már nem tudunk fogadni – mondta Adorján Renáta, a városi hivatal oktatási osztályának vezetője. Hozzátette: az új épület nemcsak férőhelyeket teremt, hanem modern, energiatakarékos környezetet is biztosít majd a legkisebbeknek.
A fejlesztés nem zavarja az oktatási folyamatot, az iskola továbbra is zavartalanul működik. A projekt önkormányzati önrészt nem igényel, teljes egészében állami és uniós forrásokból valósul meg.
A Dúsa úti Alapiskola és Óvoda emellett további 298 ezer euró támogatást kapott a Program Slovensko keretében az iskolaépület korszerűsítésére. A beruházáshoz a város 8 százalékos, mintegy 23 850 eurós önrészt biztosít. A fejlesztés részeként két új számítástechnikai szaktanterem kialakítása, a konyha modernizálása, új bútorzat beszerzése, valamint az épület akadálymentesítése is megtörténik – a mozgáskorlátozott tanulók érdekében egy kisebb lift is épül.
Az önkormányzat szerint a két projekt nemcsak az oktatási feltételeket javítja, hanem hozzájárul a városrész társadalmi integrációjához is.
A fejlesztések befejezése után a Dúsa úti lakótelepen élő családok számára könnyebben elérhetővé válik az óvodai és iskolai nevelés, ami hosszú távon a helyi közösség megerősödését is szolgálja.
Megjelent a Magyar7 2025/45. számában.