Új Malomház, régi értékek Alsószeliben
Átnyújtotta Alsószeli szervezeteinek a felújított Malomház kulcsát a település polgármestere. Rengeteg inovációs projekt fut jelenleg a mátyusföldi településen. A régi Malomház épülete ezután is rendeltetésének célját teljesíti – otthont ad a szervezeteknek a közösségi együttléthez.

Az AFIK – Alsószeli Ifjúsági Klub tagjai örülnek talán a leginkább a felújított régi klubépületnek, amelyet az alsószeliek csak Malomházként emlegetnek.
A fiatalok azt mondják, jó lesz egy szépen felújított helyen találkozni, továbbra is azon igyekeznek majd, hogy a közösséget szolgálják a nagyobb rendezvényeikkel. A klubhelyiségek azonban kisebb találkozókra is szolgálnak.
A szervezetek viccesen arról beszélgetnek egymás között, majd kitesznek egy cserép virágot az ablakba, ha éppen valamelyikük használja a klubhelyiségeket, ez lesz a jel a többiek felé, hogy a „klub foglalt”.
A százéves Malomház épülete valamikor egy nagy térrel volt összekötve a hengeres műmalommal. Szolgálati lakások működtek ebben az épületben – tudom meg Szabados Laci bácsitól, a néprajz jó ismerőjétől, aki még gyerekkorában játszani járt a barátaihoz ebbe az épületbe.
A Malomház épületére igencsak ráfért már a felújítás. Június 21-én adták át a megújult épületet, minden olyan szervezet, aki itt tervezi folytatni tevékenységét kulcsot kapott a klubhelyiségekhez a polgármestertől, Kovács Lajostól.
„Jelenleg rengeteg beruházásunk van Alsószeliben, így jól meg kell fontolni, hogyan „ugrálunk a hadműveletben”. Februárban álltunk neki a klubhelyiségek felújításának, hiszen június végéig a Leader-programban el kell tudnunk számolni ezzel a felújítással. A programból 34.000 eurót kaptunk az Öreg Fekete-víz Helyi Akciócsoporton keresztül – ez végül is a Mezőgazdasági Minisztérium Kifizetőügynökségének programja. 2025-ig kell lezárni ezeket a Leader programokat. A támogatás mellett a község még önrészből közel 45.000 eurót fordított ennek az épületnek a felújítására” – magyarázza a polgármester.
– mondta el a polgármester.
Az átadóünnepség rögtön teret is adott a kultúrának. A nyitóbeszédek utáni fogadáson Lénárt Bea adott zenei aláfestést hangtál hangszer segítségével. A Magyar Kormány által támogatott Szakkör kiállításnak is teret adott az egyik klubhelyiség. Valamint a Vándor-láss utazók Kovács Zoltánja, aki alsószeli származású tartotta meg a felújított klubhelyiség első előadását a perui Coropuna vulkánról. A Coropuna Peru legmagasabb vulkánja, Kovács Zoltán egyelőre egyedüli regisztrált magyarként járt a csúcsán. Beszélt az ezt megelőző kalandutazásról is, amely Amazóniához, Cuzcohoz, az Andok egyéb régióihoz köthető.
