2019. december 19., 14:19

Új logót kapott a Tátrai Nemzeti Park

Húsz év után új logót kapott Szlovákia legrégibb és legnagyobb nemzeti parkja, a Tátrai Nemzeti Park (TANAP). Jelképe továbbra is a tátrai zerge, a motívumot azonban egy fiatal grafikus újragondolta.

Magas-Tátra
Fotó: TASR

Pavol Majko, a Tátrai Nemzeti Park Igazgatóságának elnöke elmondta: eddig sárga-zöld kivitelben használták a zergés jelképet. Ezt a védjeggyel ellátott emblémát a TANAP Állami Erdészettől vették kölcsön.

Az Állami Természetvédelmi Hivatal a TANAP Igazgatóságával együttműködve nemrég egy olyan új, saját logó kidolgozására adott megbízást, amely méltóképpen reprezentálhatja a 70 éves nemzeti parkot. A munkával egy fiatal grafikust, Milan Plevát bízták meg, aki még 2017-ben, a szakdolgozata részeként dolgozta ki a park vizuális identitását.

„Az együttműködés folyamán a park szakemberei állandó kapcsolatban álltak a tervezővel, finomítottak a javaslaton, hogy végül a 70. évforduló alkalmából bemutathassuk”

– közölte Majko a park ikonikus állatát, a tátrai zergét ábrázoló logó kapcsán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.